Magyarország a természeti értékeinek jelentős része a mezőgazdasági termelés eredményeként alakult ki, ezen értékek ma is mezőgazdasági környezetben találhatók. Fenntartásukhoz megfelelő agrár-környezetet kell fenntartanunk. Hazánk mezőgazdasági területeinek nagy része fekszik különböző státuszú védett területen vagy közvetlen szomszédságában.
A múlt század ’70-es, ’80-as éveiben (a magyar iparszerű mezőgazdálkodás aranykorában) nagymértékű technikai, technológia fejlődés volt tapasztalható, melynek eredményeként a hozamok ugrásszerűen megnőttek. Ugyanakkor ez az állat- és növényfajok számának és sokaságának csökkenésével járt együtt.
A mezőgazdasági szerkezetátalakulás következtében létrejövő kisebb gazdaságok hol tudatosan, hol kényszerből extenzív szántóföldi gazdálkodást folytatnak. Az ökölógiai gazdaságok szintén természet és környezetkímélő módon művelik szántóikat. A 2002-től élő (hol Nemzeti Agrár-környzetgazdálkodási Programnak, hol Nemzeti Vidékfejlesztési Terv Agrár-környzetgazdálkodási Programnak nevezett) támogatások is egyre több, s viszonylag sok szántóföldet használó gazdálkodót ösztönöznek arra, hogy természetkímélő módon mezőgazdálkodjon.
A természetileg érzékeny területen (egymás mellett dolgozó) mezőgazdasági termelőnek és a természetvédelemnek hosszú távon az egyetlen lehetséges választása, hogy együttműködjenek, közösen gondolkozzanak.
Ennek eredményeként az eltérő célok közös érdekké alakulnak, és mindez nemcsak tervezgetés, egyeztetés szintjén, hanem a mindennapi élet gyakorlatában is.
 

A szántóföldek természetvédelmi jelentősége

A szántóföld fontos élőhelye számos vadonélő növény- és állatfajnak. Ezek legnagyobb része olyan egyéves növény illetve rovar-, madár- és emlősfaj, amelyek nagymértékben alkalmazkodtak a csupasz talajfelszínekhez, így a zártabb, magasabb szinten szerveződött társulásokban (pl. egy bokrosban vagy erdőben) már nem is találnák meg élet-feltételeiket.
Az ilyen, általában gyomnak tekintett növényfajok között ma már több igazi ritkasággá vált (pl. a mezei szarkaláb), és fennáll annak a veszélye, hogy egyes őshonos gyomnövények végleg eltűnnek Magyarországról (pl. a konkoly). Haszonnövények beporzásában fontos szerepet játszó számos rovar (pl. a poszméhek) is elsősorban a vadnövényekről, gyomfajokról gyűjti be a számára szükséges nektárt és pollent, a haszonnövények virágzási idején kívül.
Több száz különböző rovarfaj életciklusának legalább egy része a szántóföldeken és szegélyeiken zajlik, ezek nagy többsége nemhogy nem károsítja a termést, hanem a kártevők elpusztításával egyenesen hasznot is hajt a gazdálkodók számára (pl. katicák, zengőlegyek, fátyolkák és fürkészdarazsak).
A rovarfajok többsége ezen kívül táplálékul szolgál a fácán- és fogolycsibék, illetve más vadonélő madárfajok számára, mint például a mezei pacsirta vagy a bíbic számára. Sok madárfaj fészkel a szántóföldeken illetve szegélyeikben, így pl. a ritka ugartyúk és túzok, a barna és hamvas rétihéja, a bíbic. Szintén a szántóföldeken talál táplálékot a védett ragadozó madarak egy része is (pl. egerész-ölyv, vörös- és kékvércse, parlagi sas), pusztítva a gazdálkodóknak jelentős károkat okozó pockokat és egereket.
A szántók fontos élőhelyei, főként táplálkozó területei a jelentősebb vadászható vadfajoknak is (pl. fácán, fogoly, mezei nyúl, őz), és kiemelt szerepet töltenek be az apróvadállományok fenntartásában.
Legnagyobb természetvédelmi jelentősége az extenzív szántóföldeknek van, amelyek a kiterjedt területeket elfoglaló intenzív szántókkal szemben az egyes tájegységekre jellemzően, általában gyenge termőhelyi adottságú, elmaradott régiókban találhatók. Az extenzív szántókon – szemben az intenzív területekkel – jóval kevesebb a növényvédőszer és műtrágya felhasználás, valamint a gépi műveletek száma, így természetvédelmi szempontból értékes élőhelyek maradhatnak. Ezeken a területeken megfelelő kompenzációval a jövőben is folyamatosan megvalósítható a természetkímélő gazdálkodás, amely találkozik a területen gazdálkodó termelők érdekeivel is.
 

Miként lehet a szántóföldeken természetvédő szemlélettel gazdálkodni?

Két lépcsőfokot különböztetnék meg, az első, amikor olyan technológiát alkalmazok, ami kedvez a területen található, vagy potenciálisan található fajoknak.
A második szint, amikor valamilyen beavatkozással, nem termelő beruházással segítem e fajok megmaradását, terjedését.
Mindkét szint esetében a változatosság, a különböző időpontokban, esetleg különböző technológiával elvégzett művelés hoz széleskörű eredményt. Területeinket használjuk mozaikosan, többféle növénykultúrával.

Első szint:
Talajművelés időpontjának megválasztása, bizonyos növényeknek szükséges az őszi szántás, míg a tavaszi szántás a madarak számára nyújt kedvező táplálkozási lehetőséget kora tavaszi időszakban.

Ezért területünk egy részén hagyjuk meg télire is a tarlót (lehetőleg márciusig). Ugyanis ezen területek kitűnő táplálkozó területet biztosítanak az áttelelő madarak (tengelic, pinty, citromsármány, kenderikék, mezei veréb), számos kisemlős és ezáltal különféle ragadozó madarak számára.
Táplálékforrás:
Őszi – téli időszak: a betakarításkor elszóródott magvak, az árvakelés, kikelő gyomok, kisemlősök.
Tavaszi időszak: a tarló talajában áttelelő rovarfaj lárvája (a tavaszi szántás alkalmával a felszínre kerülnek), kisemlősök.

A vetésforgó alkalmazása változatos élőhelyeket teremt, ezeken sokféle állat- és növényfaj találja meg életfeltételeit évről évre. Ha adott területen, éveken keresztül ugyanazt a növényfajt, vagy közeli rokonokat termesztenek, akkor talajuntság, kártevők és kórokozók feldúsulása fog bekövetkezni. Ennek a terméseredmények fokozatos csökkenése lesz a következménye. A talajuntság a termőtalaj egyoldalú kizsarolása miatt lép fel elsősorban. A monokultúra miatt növekszik a növényvédelmi terhelés a területen.
A vetésforgó a biológiai védekezés egyik módja, a talajban áttelelő kártevőlárvák tavasszal nem a gazdanövényüket találják.
A tavaszi gabonák lassabb növésűek, kevésbé sűrűek, ezért a földön fészkelő madaraknak ideális fészkelőhelyet biztosít.
Javíthatjuk területünk termőképességét, szerkezetét, ha szálas takarmánynövényeket (lucerna, herefélék, bükköny, takarmányrepce, takarmányfű) is beillesztünk a vetésforgóba. Ezáltal csökkenthetjük a növényvédőszer, a műtrágya felhasználást, javíthatjuk a kijuttatott trágya és csapadék hasznosulását. Kiváló elővetemények az őszi kalászos gabonáknak.


Gyepes táblaszegélyek

A vetetlen vagy gyepes táblaszegélyek (legalább egy fogásnyi szélességben) kiváló lehetőséget kínálnak a vadonélő élővilág számára (táplálkozó, fészkelő és búvóhelyek). Emellett segítik a kártevők és a gyomok elleni védekezést is, mert az itt megbúvó hasznos ragadozó és parazita rovarok a tábla belső részein is pusztítják a kártevő rovarokat, valamint a kultúrnövényhez szorosan kötődő gyomok terjedését a gazdanövény hiányában gátolják. A táblaszegélyben növő évelő kétszikűek és füvek nem terjednek a művelt területre, ugyanakkor megakadályozzák a problematikus gyomok (pl. galajok, rozsnokok) terjedését a táblák belsejébe. Az ilyen területeken négyzetméterenként kb. 1500 db futóbogár-lárva telel át, ami jelentős hatású az extenzíven kezelt tábla kártevőinek irtásában.
 

Földutak

A szántók szélein futó és azokat összekötő földutak, dűlőutak és a kísérő árkok kiterjedése és természetvédelmi jelentősége sokkal nagyobb, mint gondolnánk. Eltérő mikroklímájukkal megbontják a nagy kiterjedésű monokultúrákat, változatos talajfelszínt és arra települő növényvilágot alakítanak ki. Főként az utak szélei, és az azok mellet futó árkok, fasorok, bokrosok növényzete nyújt búvóhelyet, táplálkozó területet a különböző állatoknak, pl. futrinkák, lepkék, gyíkok, búbospacsirta, erdei pityer, sordély, gébicsek. Egymástól távolabbi természetközeli területek (pl. erdők, bokrosok) mezőgazdasági területeken keresztüli összekötésével a sövényekhez hasonló zöld folyosó szerepét tölthetik be, vándorlási útvonalak lehetnek. Ezen szerepüket akkor tudják megfelelően betölteni, ha elég szélesek az árkok, útszélek, és változatos növényzetűek, több bokrot, esetleg fát tartalmaznak.
 

Fasorok, sövények

Sokat segíthetnek a szántóföldek vízellátásában a területek köré, illetve – nagyobb, egybefüggő szántók esetén – a terület belsejébe ültetett sövények, fasorok. Mivel az uralkodó szelek ereje igen lecsökken, így a szárító hatásuk is sokkal kevésbé érvényesül a területen, ezért a telepítés a terület vízellátottságát is fokozza. További előny, hogy a fasoroknak köszönhetően nő a páratartalom, és ezáltal a harmatképződés is. A fasor szél elleni védőhatása a legnagyobb átlagmagasság 10-20-szorosa is lehet. Ez azt jelenti, hogy 15 m-es legmagasabb koronaszint esetén a fasor kb. 150-300 méternyi területet véd a szél szárító hatásától. A szélvédett szántóknak ezáltal jól mérhetően megnőhet a terméshozamuk.

A telepítéssel változik az élőhely struktúrája, növekszik fajgazdagsága, és ezáltal egy természeti értékekben gazdagabb mezőgazdasági terület alakul ki. Általában minél több cserje és fafajt tartalmaznak a sövények és fasorok, annál nagyobb a hozzájuk kötődő állatfajok száma is, ennek következtében természetvédelmi jelentősségük is. A több cserjefajból álló sövények folyamatosabban biztosítanak táplálékot a madarak számára is (pl. bodza, berkenye, mogyoró). Éppen a szántókat kísérő sövényeknek az erőteljes fogyása okozta Európa szerte az énekesmadár-fajok állományainak drasztikus csökkenését.
A magas, sűrű sövények védelmet biztosítanak a szél ellen, ami azoknak a fajoknak fontos, amelyek meleg és nedves környezetet igényelnek. A sövények összetett belső szerkezete fészkelő, illetve telelőhelyet biztosít sok faj számára. Ezek közé tartoznak pl. a fürkészlegyek is, amelyek lárvái egyes mezőgazdasági kártevők parazitái. Sok esetben a bokrok, sövények virágai jelentik az egyetlen pollenforrást a szezon elején, ezért nagyon fontosak a haszonnövények megporzását végző rovarok számára.
A fasorok, bokrosok alja kiváló fészkelőhely számos madárfaj számára (mint pl. a fogoly és a fácán), illetve jó élőhelyet biztosít több növény és hüllő számára is. A sövényekhez közeli füves sáv pedig szintén értékes élőhelye a növényeknek, rovaroknak és madaraknak.
A fasorok, sövények zöld folyosóként is szolgálhatnak, amennyiben a szántóföldeken keresztül egymástól távolabbi természetközeli területeket (pl. erdők, bokrosok) kötnek össze. Lehetővé teszik pl. az olyan fajok, mint az apró énekesmadarak (erdei szürkebegy, fülemüle) és lepkék vándorlását, amelyek takarást vagy különleges mikroklimatikus viszonyokat kívánnak meg vándorlásuk során.

Nem lehet megkerülni a növényvédőszer használatot, hisz jelenleg bizonyos kultúrákat nem lehet növényvédőszeres kezelés nélkül termeszteni. Azonban a vegyszerezést mindig célzottan, megfelelő időben és módon alkalmazzuk. A növényvédőszerek alkalmazása jelentős mértékben érinti e területek élővilágát.
A gyomirtószerek alkalmazása következtében több gyomfaj mára igazi ritkasággá vált, ugyanakkor a vegyszerekre rezisztensé váló fajok pedig annyira elszaporodtak, hogy sok helyen már a szegélyterületeket is teljesen elborítják (pl. parlagfű, selyemkóró, mezei acat, betyárkóró, ragadós galaj). A változatosságot biztosító gyomfajok megfogyatkozása következtében azonban lényegesen csökkent a gerinctelen állatok, a madarak és az emlősök táplálékbázisa is. Az eltűnő gyomokkal fontos láncszem esik ki a táplálékhálózatokból, megbontva az eddig fennálló, többé-kevésbé stabil életközösségeket.
A szántóföldeken előforduló rovarok többsége nem károsít, sőt több közülük kifejezetten hasznos. A rovarirtó szerek azonban egységesen hatnak valamennyi rovarfajra, s ezen keresztül a gerinctelen fajokra, a hüllőkre, kétéltűekre, madarakra és a kisemlősökre.
 

Tápanyag utánpótlás

A növények igényeit meghaladó mennyiségű műtrágya adagolása teljesen értelmetlen, feleslegesen kidobott pénz. A felszíni vizekbe elfolyó, vagy az altalajba leszivárgó műtrágya hatóanyag már nem hajt hasznot a gazdának, viszont óriási károkat okoz a környezetnek. A legtöbb műtrágya savanyú kémhatású, ezért a talajt is savanyítja. A savanyú talajban oldhatóvá válnak egyes fémvegyületek. Az így oldatba került mérgező nehézfémek a felszíni vizeket is szennyezhetik, de a termesztett növények is felveszik azokat, és ezáltal az ember táplálékába is bekerülhetnek.
A másik jelentős probléma a nitrogén hatóanyagú műtrágyák által okozott nitrát-szennyezés. A nitrát nagyon stabil vegyület. A talajba kerülve nem bomlik el, hanem annak víztartalmával együtt mozog, így szennyezi a talajvizet, illetve a felszíni vizeket is, de a növények is felveszik. Különösen a levél- és gyökérzöldségekben dúsul fel a nitrát, ezért az ilyen helyen termett növények fogyasztása jelentősen károsíthatja az ember egészségét. A szerves trágyák felszíni vizekbe vagy talajvízbe jutva ugyanúgy erőteljes szennyeződést okoznak, mint a műtrágyák.
A korszerű fajtákat úgy nemesítették ki, hogy gyorsabb növekedésükkel és nagyobb termésükkel minél jobban hasznosítsák a számukra kijuttatott mesterséges tápanyagokat. Ez azzal jár, hogy gyors növekedésükkel a legtöbb vadonélő növényt kiszorítják, azok a gyomok pedig, amelyek magas tápanyagszint mellett is jól megélnek, súlyos károkat okozhatnak (pl. libatop, disznóparéj).
A szerves anyagokkal jól ellátott talajban gazdag életközösség van, amelynek minden faja azon munkálkodik, hogy a talajba került hulladékot lebontsa. A szerves trágyákkal a műtrágyákhoz képest jóval többféle tápanyagot juttatunk ki, amelyek csak fokozatosan válnak felvehetővé, ezért sokkal kedvezőbbek a védendő, vadonélő növényfajok számára is. Emellett növelik a talaj humusztartalmát, a talajlakó állatok állományának sűrűségét, amelyek elengedhetetlenek az egészséges talajélethez, így a jó talajtermékenységéhez is. A szerves anyagok a talajban található mérgező fémvegyületeket megkötik, így a talajt érő szennyezések következményeit tompítják: a szerves anyagokkal jól ellátott talaj tehát jobban tűri az esetleges szennyezéseket is.
A hígtrágya túlzott mértékű használata azonban mérgező lehet a talajlakó állatokra, pl. a gilisztákra. Ráadásul csak kevésbé növeli a talaj humusztartalmát, alkalmazása pedig a legtöbbször komoly környezeti szennyezéssel jár (talajvíz, felszíni vizek, növényi termések).
Külön említést érdemelnek a földigiliszták. Hazánkban 59 fajuk él. Mindannyiuk elhalt növényi részekkel táplálkozik, de mivel ezeket nem tudják elkülöníteni a talaj többi részétől, így magát a talajt fogyasztják el. A talajművelés és a műtrágyázás rossz hatással van a földigilisztákra, ezért a szántók talajában van a legkevesebb belőlük (100-500 ezer/ha) míg a rétek, kaszálók talajában 1-2 millió is lehet hektáronként. A csupán műtrágyával táplált talajban viszont nem találják meg életfeltételeiket a giliszták, számuk rohamosan csökken. Egy hektárnyi szántó talajában még így is akár 1,5 tonna giliszta lehet. Ekkora mennyiségű élő anyag felépítéséhez a giliszták évente 25 tonnányi talajt fogyasztanak el, s miközben a termőtalaj áthalad a bélcsatornájukon javul a talaj szerkezete, növekszik a humusztartalma és gazdagodik talajbaktériumokban ( 1 g talaj 20 millió, 1 g gilisztaürülék 64 millió baktériumot tartalmaz), valamint mészben is gazdagodik (a giliszták tápcsatornájának elején levő mészmirigyből). A különböző kísérletekben mért – giliszták által előidézett – terméstöbblet esetenként a 100-180 %-ot is elérte.
 

Művelési ág változtatás

A domb- és hegyvidéki, erózióra hajlamos szántóterületek, amelyek általában igen gyenge termőképességűek, állami támogatás nélkül a legtöbbször nem alkalmasak nyereséges szántóföldi növénytermesztésre. Az erősen szikes részeken, illetve a deflációra hajlamos homoki, valamint a hullámtéri szántókon is fontolóra kell venni a terület művelési ágának megváltoztatását, szántóból gyeppé vagy erdővé alakítását.
Kívánatos volna ezeknek a szántóknak a művelési ágát megváltoztatni, tartósan gyepesíteni a területüket, vagy a domb- és hegyvidéken illetve hullámtéren fekvőket erdősíteni, amelyet szakmai segítséggel és anyagi támogatással meg lehet valósítani. Ezzel értékes élőhelyekké vagy azok melletti védőzónává (puffer terület) válhatnak, hosszabb távon a gazdálkodónak is nyereséges rét-, legelő- vagy erdőgazdálkodást biztosítva az eddigi eredménytelen, küszködő szántóföldi növénytermesztés helyett.
Használaton kívüli szántók esetében a gyepesítést a természet megoldja, komolyabb befektetés nélkül. Spontán begyepesedik a terület, csupán időnkénti (1-2 év) gyomirtó kaszálásra vagy szárzúzózásra van szükség. Telepítéskor – főleg az erdőnél – a tájra jellemző, honos fajokat kell használni, minél változatosabb élőhelyet kialakítva.
Az előzőekben említett művelési ág változtatásokkal szemben vannak szántók, amelyek megőrzése kiemelt jelentőségű. Ezek a szántóföldek természetvédelmi szempontból értékes élőhelyeken fekszenek, vagy azokkal határosak. Különösen fontosak a természetközeli gyepekkel, vizes területekkel és erdőkkel határos vagy azok közé beékelődött szántó területek, amelyeken a természetkímélő szántóföldi gazdálkodás alapvető a mozaikos, változatos élőhelyek megőrzése érdekében.
 

Szántóföldek természetkímélő művelése

Természetkímélő művelésnél az adott területen gazdálkodók szakmai felkészültsége és hozzáállása is nagyon fontos, hiszen csak aktív együttműködéssel lehet a nyereséges szántóföldi növény-termesztést és a természetvédelmi szempontokat összehangolni. A “jó gazda gondosságával” dolgozó termelő munkáját segítheti az alábbi szakmai útmutató:
 

Növényvédelem

Az alkalmazott növényvédelem során a kártevő rovarok, kórokozók és gyomnövények káros hatásait igyekszünk csökkenteni, amit megtehetünk úgy is, hogy közben területünk természeti értékei nem sérülnek, és pénzünket sem költjük feleslegesen. Ezért az integrált növényvédelmi technológiák minél szélesebb körű alkalmazását kell előnybe részesíteni, így pl.
• Használjon olyan fajtákat, amelyek ellenállóak a különböző betegségekkel, kórokozókkal szemben, így csökkentheti a vegyszerhasználatot és egyben a termelés költségeit is.
• Lehetőség szerint kerülje a gyomirtó szerek használatát, helyette mechanikai gyomirtást végezzen, így pl. többszöri kultivátorozást, kaszálást illetve használjon gyomkefét.
• Csak akkor használjon növényvédőszert, ha a károsítás mértéke elérte a kritikus küszöböt. Ne alkalmazzon rutinszerű védekezést.
• A növényvédőszerek használatához érdemes kikérni növényvédelmi szakember tanácsát: sok-sok liternyi drága vegyszert lehet megspórolni, ha a megfelelő időben alkalmazzuk a megfelelő szert.
• A rovarirtó szerek használatának időpontját és azok fajtáját előrejelzések alapján tervezze meg, pl. a fény-, szag- vagy szexcsapdákkal fogott rovarok értékelésével.
• A kártevő rovarok elleni védekezésben alkalmazzon biológiai védekezési módszereket, pl. rovarcsapdák felállítása, ragadozó és parazita rovarok telepítése, baktériumok használata stb.
• A rovarölőszereket lehetőleg hajnalban és alkonyatkor használja, hogy csökkentse a méhek és más nem kártevő fajok veszélyeztetését, mert ilyenkor optimálisak a feltételek (pl. hőmérséklet, szélsebesség), valamint ezek a rovarok sem nagyon mozognak a szántóföldi kultúrában.
• Alkalmazzon a természetben gyorsan lebomló, kevésbé perzisztens szereket. Törekedjen a szelektív vegyszerek használatára, amelyek csak a kártevő fajokat pusztítják el, ezek állománya ugyanis gyorsabban áll helyre, mint az őket fogyasztó ragadozó állatoké. Ilyenek a zöld kategóriába tartozó vegyületek, esetleg még a sárga kategóriás szereket is használhatja, a pirosak alkalmazását pedig mindenképp kerülje. Váltogassa a szereket a rezisztencia elkerülése érdekében.
• Részesítse előnyben a töményebb, alacsony dózisú szereket, csökkentve ezzel a környezet terhelését és a veszélyes csomagolóanyagok mennyiségét.
• A növényvédőszerek kijuttatására alkalmazzon olyan módszert, amellyel csökkenteni lehet azok elsodródásának, illetve nem kívánt helyekre (pl. sövények, gyepes sávok, vízfolyások, és más természetszerű élőhelyek) jutását: csak a fertőzött foltok permetezése, sor vagy sávpermetezés, ecsetelés. Használjon olyan környezetkímélő berendezéseket, amelyek a szert csak a kívánt helyre juttatják ki, pl. kenőgép, permetező ernyő, pajzsos keret, granulátum szóró, zártterű permetező.
• Legyen óvatos a növényvédőszerek kijuttatása során. Kerülje el a vegyszerek elsodródását és biztosítsa, hogy a vegyszerek ne érintsék a táblaszegélyt és más szomszédos élőhelyeket. 2-es erősségű szél (könnyű szellő, a fák leveleit mozgatja) felett lehetőleg ne, 4-es erősségű (mérsékelt szél, a fák könnyű gallyai mozognak) felett pedig soha ne permetezzünk. 25°C feletti levegőhőmérsékletnél olyan apró cseppek keletkeznek, amelyek nagyon messzire sodródnak a permetezés helyétől, ezért lehetőleg e hőmérséklet felett se permetezzünk.
• Megfelelő műszaki állapotú eszközökkel dolgozzon, amelyeket mindig szakszerűen állítson be (lémennyiség, szóráskép, haladási sebesség stb.). A beállításokat munkavégzés közben is ellenőrizze: tartály, szivattyú, nyomásmérő, csőcsatlakozások, fúvókák.
• Használjon tapadásnövelő adalékanyagokat, ügyeljen a túl nagy és túl kicsi cseppméret elkerülésére, így csökkentve a feleslegesen kijuttatott szer mennyiségét.
• A kiürült vegyszeres göngyölegeket (hordók, kannák, zsákok, zacskók) ne dobja el, ne mossa ki a területen, azokat veszélyes hulladékként kezelje.
• Mindig pontosan tartsa be a vegyszer csomagolásán látható utasításokat. Ennek elmulasztása fokozhatja az élővilág veszélyeztetettségét és még kis figyelmetlenségeknek, illetve baleseteknek is súlyos következményei lehetnek.
• Járjon el körültekintően csávázott vetőmag, vagy csigák elleni granulátumok alkalmazásakor, ugyanis ezek speciális veszélyt jelentenek a magevő madarakra. A csávázott vetőmagvakat felhasználásig zárt helyen tárolja, kerülje azok elszóródását a táblaszéleken, forgókon és a magvak talajfelszínre jutását a táblán.
• Lucerna és hereföldeken – főként ha nagyobb területű, fátlan, sík részeken helyezkednek el – helyezzen el néhány ülőfát (un. T-fát) a ragadozó madarak számára, megkönnyítve a vadászatukat, amellyel a pockokat gyérítik. A kaszálásból, betakarításból elhanyagolhatóan kis területet kell kihagyni az ülőfák miatt, illetve a munkák befejeztével is kihelyezhetők.
 

Vetésforgó

A jövő növénytermesztésében nincs helye az ötletszerű, tervezést nélkülöző gazdálkodásnak. Mérlegelve a lehetőségeket, időben döntse el milyen növényfajokat kíván termeszteni, azok területi elhelyezkedését, arányát. El kell érni, hogy a területünk talajtani és éghajlati viszonyainak megfelelő növényt a neki megfelelő helyre, megfelelően előkészített talajba és megfelelő időben vessük.
• Igyekezzen többféle, különböző időszakban vetett növényt termeszteni az egymás melletti táblákon annak érdekében, hogy a vadonélő állatok számára mindig álljon rendelkezésre takarást nyújtó növényzet, illetve táplálék. Ez nagymértékben segítheti az olyan szűk mozgásterű állatok fennmaradását, mint pl. a mezei nyúl.
• Az eddigi, kevésbé jó eredményekkel termesztett, de megszokott növényfajok helyett fontolóra kell venni más, alternatív növények termesztését is, amelyeket változó arányban beilleszthetünk a vetésforgónkba. A területünk adottságait figyelembe véve szóba jöhet többek között a pohánka, köles, fürtös köles, mohar, cirok félék, fénymag, lóbab, csicseri borsó, bükköny, csillagfürt, stb., amelyek termesztése – általában – kisebb környezeti terheléssel jár. A különböző kultúrák, mint élőhelyek természetvédelmi szempontból térbeli és időbeli változatosságot nyújtanak a monokultúrák egyhangúságával szemben.
• Takarmánynövényeket is illeszthetünk a vetésforgónkba, főként pillangósokat és másodvetésűeket (pl. lucerna, herefélék, somkóró, csillagfürt, bükköny, takarmány repcék, tavaszi és őszi takarmánykeverékek), ezek csökkentik a felhasznált műtrágya és növényvédőszer mennyiségét, és javítják a gépek kihasználtságát. Ezen kívül olyan időszakban is búvóhelyként és táplálkozó területként szolgálnak a vadászható állatfajoknak és védett madárfajoknak, amikor máshol nehezen találják ezt meg, pl. télen a repcét fogyasztó túzokok.
 

Trágyázás

A műtrágyák alkalomszerű, nagymennyiségű felhasználása helyett a talajéletet hosszabb távon is kedvezően alakító szerves trágyázást illetve zöldtrágyázást kell előtérbe helyeznünk , amely gazdaságilag is kedvezőbb, hiszen melléktermékeket használunk fel, szemben az egyre jobban dráguló ipari műtrágyákkal.
• Kerülje a talajsavanyodást is okozó műtrágyák használatát. Ha mégis alkalmazza azokat, akkor előzetes talajvizsgálatok eredménye alapján, csak a növények által biztosan felvehető mennyiséget jutasson ki. A kimosódásra hajlamos nitrogént elosztva, inkább tavasszal adagolja, amikor a növények ki is vonják a talajból.
• A műtrágyák helyett használjon minél több szerves trágyát, abból is inkább az almos trágyákat részesítse előnybe, amelyek a talajszerkezetet is tartósan javítják. Egyszeri kiszállítási költséggel 2-3 évre is biztosíthatja a jó közepes szintű terméshez szükséges tápanyagellátást.
• A vetésforgóba illesztett pillangósok jobb híján zöldtrágyaként illetve gyökértrágyaként is szolgálhatnak (pl. repce, olajretek, mustár, csillagfürt, somkóró, stb.), pihentetni szánt táblákon is javasolhatók. A pillangósok nitrogénnel dúsítják a talajt, a többi fajjal együtt fokozatosan szolgáltatnak tápanyagot, javítják a talajszerkezetet, megkötik és borítottságukkal nedvesen tartják a talajt. Ezen kívül fontos táplálkozó területek és búvóhelyek a különböző vadfajoknak és védett madárfajoknak, pl. fogoly, túzok.
• Legyen óvatos a tápanyagok (műtrágya, szerves trágya) kijuttatása során. Biztosítsa, hogy azok ne jussanak a táblaszegélyre és más szomszédos élőhelyekre.
• Ne telepítsen trágyatárolót vagy komposztgödröt vízjárta helyekre, vízfolyások, tavak közelébe, illetve kutak 50 m-es körzetébe.
 

Gépi munkák

A földön fészkelő madárfajok és az ott megbúvó apróvadfajok számára végzetes lehet egy talajművelő, betakarító vagy kaszálógép áthaladása. Minden különösebb befektetés nélkül, egy kis odafigyeléssel és szervezéssel ezeket a veszélyeztető tényezőket kiküszöbölhetjük, ezzel is segítve területünk állatvilágának megőrzését. A következőkben ehhez szeretnénk segítséget nyújtani.
• A művelési és betakarítási munkák során ügyeljen a földön költő madarak fészkeire és fiókáira. Ezért a kultivátorozási és betakarítási munkákat lehetőleg nappal végezze. Válassza meg úgy a gép sebességét, hogy észrevehesse a földön fészkelő madarak fészkeit. Ha a munkagép elől féltő viselkedést mutató madár repül fel, akkor álljon meg, és próbálja nagyjából meghatározni a fészek helyét, majd hagyjon meg érintetlenül egy legalább 100x100 m-es területet körülötte. Értesítse a területileg illetékes természetvédelmi hatóságot, Nemzeti Park Igazgatóságot, amely fokozottan védett faj esetén intézkedik a további teendőkről, illetve szükség esetén kártalanítást biztosít.
• A kalászos gabona és lucernatáblák betakarítása során a gépek lehetőleg belülről kifelé mozogjanak a fiókákat vezető madarak kímélése érdekében. Így elérheti, hogy a madarak a még lábon álló állomány takarásában elmenekülnek a kombájn illetve kaszálógép elől.
• A kaszálógépeire szereljen vadriasztó keretet, láncot.
 

Tarlókezelés

A télire is meghagyott tarlók – különösen amelyek már kissé gyomosak is – kiváló táplálkozó területet jelentenek a pintyek, tengelicek, kenderikék, citromsármányok és még sok más énekesmadár számára, így nagymértékben hozzájárulhat a tél sikeres átvészeléséhez. A tarlóégetés jelentős környezetszennyezéssel és érthetetlen pazarlással jár.
• Néhány táblán tartsa meg a tarlót a lehető leghosszabb ideig, lehetőleg márciusig. Ezáltal egyrészt kedvező táplálkozási lehetőséget biztosít sok madárfaj számára, másrészt védekezhet a szél és a víz eróziós hatása ellen.
• Kerülje a tarlóégetést, amivel nagyobb kárt okoz a talajnak, mint amekkora könnyebbséget ígér a gyors megoldás. Annyira károsodik a talajélet, hogy azt nem pótolja a szalma hamujának tápanyagkészlete, ezenkívül a füsttel erősen szennyezi a környezetet és rengeteg tüzelőenergiát illetve alomanyagot hagy veszendőbe menni. Ha nincs szüksége a szalmára, akkor keressen kapcsolatot állattartó gazdákkal, akik lehordják a területéről a szalmát.
 

Ugar, parlag

A területpihentetést és művelésből való kivonást szolgája az ugaroltatás illetve a parlagok kialakítása. A hazánkban is kezdődő, egyelőre még csak időszakos túltermelési válságokat külföldön ugar és parlag területek beiktatásával próbálják csökkenteni. Ezeknek a területeknek egyre nagyobb természetvédelmi jelentősége lesz, számos védendő növény- és állatfaj élőhelyeként szolgának, amelyek ide szorulnak vissza a nagyüzemi táblákról.
• A vetésforgókba illesztett ugarokkal segíthetünk a területünkön élő hasznos vagy ritka állatfajokon, változatosságot biztosítva a táblák között. Az ugaron növekvő természetközeli növényállomány kiváló búvóhelyet és táplálkozóterületet szolgáltat a vadfajoknak, védett rovaroknak és madaraknak. A termesztésből néhány évig kihagyott területen évente szükség szerint gyomirtó kaszálást, szárzúzózást esetleg sekély tárcsázást, kultivátorozást végzünk (un. fekete ugar), a védendő fajok igényeinek megfelelő időpontban. Közben a talajélet felélénkül, csökken a felszaporodott kórokozók és kártevők mennyisége, majd megnövekedett tápanyag-szolgáltató képességgel, pihenten vehetjük újra termesztésbe a területet.
• Mezőgazdasági (intenzív) művelésből hosszabb időszakra (legalább 5-10 évig) kivont terület a parlag, amelyen fokozottabban alakul vissza a természetes állapot. Az évek során akár magától is hasonlóvá válhat a szomszédos, tájra jellemző természetközeli élőhelyekre, de gyepesítéssel és megfelelő időpontban végzett kaszálással, szárzúzózással irányíthatjuk is a folyamatot. Mozaikosságot nyújtva fontos élőhelyei lehetnek a különböző védett növény- és állatfajoknak, az apróvadállománynak.
• Vándorló ugart hozhatunk létre, ha a táblán belül, a szélén kezdve egy legalább 5-10 méteres (néhány fogásnyi) hosszanti sávot kihagyunk a művelésből. A következő 1-2 évben a sáv szélességének felét felszántjuk és újra művelésbe vesszük, a másik oldalon viszont hasonló szélességben kihagyjuk a művelésből a területet. Ezt a módszert folytatva a felével mindig eltoljuk a műveletlen részt, vándorol az ugarolt területrész, pihentetve a tábla adott szakaszát, és menedéket nyújtva a hasznos rovaroknak, madaraknak és apróvadnak. Szükség esetén megfelelő időpontban végzett kaszálással, szárzúzással tarthatjuk gyommentesen az így kialakított sávot.
• Ezeken az ugar és parlag területeken – főként ha nagyobb területű, fátlan, sík részeken helyezkednek el – helyezzen el néhány ülőfát (un. T-fát) a ragadozó madarak számára, megkönnyítve a vadászatukat, a pockok gyérítését.
 

Természetkímélő szegélyek kialakítása

A szántóföldi területek természeti értékeinek növelése érdekében a tábla belső területein kívül a szegélyterületeken is szükséges intézkedéseket tenni. A szántóföldeken előforduló fajok egy része a szegélyzónához kötődik. Ezek védelmét a szegélyek arányának növelésével és szerkezetének javításával lehet elérni.
 

Erdősávok és bokrosok

• Óvja meg, illetve állítsa helyre a táblaszéli bokrosokat és erdősávokat. Ezek menedékként szolgálhatnak a hasznos rovaroknak, fészkelőhelyet biztosítanak a rovarevő és ragadozó madaraknak, és ökológiai (zöld) folyosóként szolgálhatnak a mezőgazdasági tájban szigetszerűen elszórt természetközeli élőhelyek között (pl. erdők, gyepek, bokrosok).
• A táblaszéli fasorok és bokrosok által elfoglalt szántóterület elmaradt termésmennyiségnél jóval nagyobb hasznot hoznak azzal, hogy (magasságuk akár 10-szeresét is meghaladó távolságban) jelentős szélárnyékoló hatásukkal csökkentik a szélhordást (deflációt) és a párologtatást, vízmegtartásukkal javítják a terület vízháztartását, valamint növelik a harmat-képződést. A fasorok melletti 4-6 méteres sávot a régi időkben mindig földútként, vagy füves mezsgyeként hasznosították, ezzel is csökkentve a fasorok közvetlen terméscsökkentő hatását.
• Telepítéskor lehetőleg az uralkodó szélirányra merőlegesen ültessük a bokor- és facsemetéket. Próbáljuk már meglévő fasorokhoz, sövényekhez vagy földutakhoz, illetve természetközeli élőhelyekhez (pl. erdőfolt, bokros, nádas) csatlakoztatni a sávokat.
• Fasorok telepítésekor a legelőnyösebb megoldás, ha több koronaszintet alakítunk ki. A széleken húzódó legalacsonyabb szintet különböző cserjefajokból állítsuk össze. Ezek mellé kis- vagy közepes növésű fákat, majd utána magas növésű fákat ültessünk. Az így kialakított „élő-lépcsőkbe” ütközve a szél szinte teljesen elveszíti erejét, mire átjut a fasoron.
• Fasorok, sövények a telepítéskor használjunk legalább öt különböző (a terület talaj és éghajlat viszonyainak megfelelő) cserjefajt illetve fafajt, ami az adott környéken honos, és lehetőleg a tájra jellemző. Javasolt cserjefajok: bodza, som, kökény, galagonya, berkenye, vadrózsa, fagyal, orgona, kecskerágó, kutyabenge, kányabangita, mogyoró. Nedves területeken próbálkozhatunk a különböző fűzfajokkal is. A hazánkba külföldről betelepített fafajok egy részének (pl. nemesnyarak) a koronaszerkezete kevésbé alkalmas a madarak fészkelésére, más részük (pl. akác) a nitrogén megkötésével növeli a gyomosodást, többek között ezért sem javasolhatók.
• Fasorok, sövények telepítésénél szemelőt kell tartani, hogy az alkotó növényfajok ne legyenek kártevők és kórokozók menedékhelyei.
• A sövények kezelése tulajdonképpen csak a nyírásra korlátozódik. Ezt 2-3 évente célszerű elvégezni, hogy a sövény ne nőjön bele a vele határos füves mezsgyébe. A nyírást a tél végén kell végezni, mert a sövény bogyós termései téli táplálékot nyújtanak a telelő madaraknak. Ne nyírja a bokrokat a virágzási időszakban, mert ezzel csökkenti a vadgyümölcsök termését.
• A vadgyümölcsök, termések begyűjtése esetén gondoljon a madarakra és a kisemlősökre is, és hagyja meg legalább a termés egyötödét számukra.
• Szántón végzett talajmunkálatok során ügyeljünk, hogy ne sértsük meg a sövénysávok gyökérzetét, pl. magágy készítéskor. Ha a sövény mellett füves mezsgyét hagyunk, akkor ez a veszély kizárható.
• A sövények szélén létesítsen gyepes sávot évelő fűfélékből. A gyeptelepítésre válasszon napsütötte és szélvédett helyet, mert itt különösen értékes élőhelyek alakulhatnak ki.
• Élővizek szomszédságában – ha lehetőség van rá – telepítsen legalább 10 m széles fasorokat, illetve bokrosokat a táblaszegélyre, mert ez által hatékony szűrőket hozhat létre, amelyek csökkentik a tápanyagok beszivárgását a szántóföldről a vizekbe, és elkerülheti az átnedvesedett területeken a géptaposást. Ezeken a nedves helyeken a telepítésre leginkább a fekete és fehér nyár, a füzek és az éger ajánlhatók.
 

Gyepes táblaszegélyek

• Minél több tábla szélén alakítson ki egy legalább 1- 2 méter széles gyepes sávot. Ezáltal élőhelyet biztosíthat a vadonélő növényeknek, a hasznos rovaroknak és a földön fészkelő madaraknak is. Ezt a részt évente 1-2 esetben, megfelelő időben (a védett madarak fészkelési ideje és a vadonélő virágos növények magfogása után, általában nyár végén, de ősszel mindenképp) kaszálja vagy szárzúzózza.
• A nagyobb táblákon, ahol a szélek közötti távolság meghaladja a 200 m-t, célszerű kialakítani további gyepes sávokat (belső búvósávokat, 1-2 fogásnyi szélességben), amelyeket 20-30 méterenként megszakítva a mezőgazdasági gépek át tudnak járni, egy táblaként kezelve a szántót. Az így kialakított sávok jelentős szigetszerű élőhelyek a ragadozó ízeltlábúak, valamint az apróvadak számára. Ezek a sávok lehetőleg érintkezzenek egymással, vagy fasorokkal, bokrosokkal, és egyfajta hálózatot képezzenek, így biztosíthatja a hasznos rovarok elterjedését.
• Gyepes táblaszegélyt kötött talajon és füves területektől távolabb gyeptelepítéssel, míg lazább talajon és füves területek, szegélyek közelében természetes regenerációval létesíthet. Gyep-telepítés, vetés esetén, amint a növekedő fű elérte a 10 cm-es magasságot, vissza kell vágni 5 cm-esre az erőteljes bokrosodás érdekében. Így a jól bokrosodott füves sávban a gyomok nem törnek fel. Az ilyen módon kezelt mezsgyék 2-3 év alatt beállnak, minimális kezeléssel, kis ráfordítással betöltik természetvédelmi és biológiai növényvédelmi szerepüket is.
• A táblák között illetve azok végénél elhelyezkedő vízfolyások, időszakosan vízzel borított alacsonyabb területek gyepesítésével csökkentheti az eróziót és annak káros hatásait. Ezzel a módszerrel olyan helyeken hozhat létre újabb élőhelyeket, ahol a terület termőképessége is gyengébb.
• A trágyázás, illetve növényvédőszeres kezelések még véletlenül se érintsék a táblaszegélyeket, illetve a belső búvósávokat, mert az degradációjukhoz, védelmi funkciójuk elvesztéséhez vezethet.
• A szántóföldek szélső – mezsgyével határos – 4-6 méterén célszerű ún. védett zónát kialakítani. A táblának ezt a szélső részét egyáltalán ne, vagy csak igen szelektív herbicidekkel kezelje. Ezeken a területeken a rovarok száma megháromszorozódik, a virágos gyomok tápnövényként szolgálnak a védett pillangófajoknak, és itt a vadászható apróvadfajok valamint a madarak is megtalálják életfeltételeiket. Ebben a zónában a termésátlag a szántó egészének termésátlagától 5-10%-kal marad el, ami legfeljebb az egész táblára vonatkoztatott 0,3-0,6%-os árbevétel kiesést eredményez. Ez azonban bőven megtérülhet a vadgazdálkodás közvetlen, vagy bérleti úton történő hasznosításából.
• Ha szükséges, akkor megfelelő időben végzett kaszálással illetve szárzúzózással lehet megakadályozni a gyepes táblaszegélyek bebokrosodását.
 

Steril és átmeneti sáv

• Amennyiben a gyomok elleni védekezés, vagy a gyepes táblaszegély kímélete szükségessé teszi, hozzon létre egy 1- 2 méter széles, feketére művelt steril táblaszegélyt, amelyben rendszeres mechanikus gyomirtás alkalmazásával akadályozhatja meg a gyomok terjedését a tábla belső részeire (fekete ugar-sáv).
• A mezei apróvad (pl. fogoly, fürj) táplálkozási lehetőségeinek javítása céljából a tábla széle és az első gépnyom közötti részt ne vegyszerezze (átmeneti sáv). Ezen a területen elegendő gyommag és rovartáplálék áll majd a madarak rendelkezésére.
 

Földutak

• A meglévő földutak karbantartásával meggátolhatjuk az eróziót, ezért csapadékos időben célszerű korlátozni a járművek mozgását. Új utak létesítésekor ügyeljünk a terepviszonyoknak megfelelő vonalvezetésre, lehetőleg már meglévő erdősávok, fasorok mellett vezessük az utat. Tervezéskor próbáljuk a meglévő természetes élőhelyeket (pl. erdő-, bokorfoltokat) összekötni az utakkal, megfelelő szélességű, lehetőleg bokrokkal esetleg fákkal tarkított útszélt, árkot kialakítva.
• Az utakat kísérő útszélek és árkok beállott, fajgazdag növényzete legtöbbször nem igényel beavatkozást, kivéve erős gyomfertőzöttség esetén illetve tájidegen gyomok (pl. aranyvessző, parlagfű, selyemkóró, gyalogakác, bálványfa) elszaporodásakor, amikor is magérlelés előtti kaszálással vagy szárzúzózással kell védekeznünk. Friss árokszéleket az eróziós helyeken gyepesíthetjük.