„Vulkán lökte, gyürődő föld tornyozta, eső, szél
vájta-temette a föld hajlatait, hegyeit…
Romvárak faragott köviből pincék emelődtek;…
Ezredek élnek benned: amit körülötted a falvak
házaiban s a vidék hajlatain, hegyein
érzel térben, idő mélyén, a tenyészet elaggó
s ifjú alakjaiban:egyazon isteni elv….
Semmi se történik, csak a nap süt;az ember, akár a
többi teremtmény: él, őrzi, cseréli magát.”
/Keresztury Dezső/

 

Különleges élményben lehet része annak, aki ellátogat erre a Kemenesalja fölé magasodó tanúhegyre – betekinthet egy vulkán belsejébe. A Balaton-felvidéki vulkánsor legnyugatibb tagja ötmillió éves titkait osztja meg az érdeklődővel.

Országos védettséget 1975-ben kapott, ezzel megalakult hazánk második legkisebb tájvédelmi körzete. Területe 235 hektár (amelyből 24 ha fokozottan védett).


Geológia

Az egykori hatalmas óceán, a Thetis, dunántúli lefûzõdéseként kialakult Pannon beltengerben emelkedő tűzhányó ötmillió éve működő vulkán volt. A tenger lassan feltöltõdött és kiszáradt, az évmilliók koptatták a hegyet, formálták a tájat. A környékrõl a szél és a víz mintegy 60-70 m vastag réteget szállított el, de a vulkáni tevékenységből származó kemény bazaltréteg a hegy platóján megvédte az alatta lévő lazább kőzeteket. Így alakult ki jellegzetes kettős kúp alakja. Az 1900-as években folytatott intenzív bányászati tevékenység tovább csonkította, ennek eredményeként jött létre a Ság mai képe.
 

Növényvilág

A hegy növényzete jelentõsen eltér a környezetétõl, önálló flóraszigetet alkot. A száraz, meleg klíma – hasonlóan a többi tanúhegyhez – a pusztai elemek térfoglalásának kedvezett. A természetes vegetáció azonban a szõlõmûvelés térhódításával a hegy felsõ harmadára szorult vissza. A századunk elején beindult intenzív bányászat éppen e területet érintette, pusztítva s megbolygatva értékes növényvilágát. A nagy, lapos platón egykoron árvalányhajat ringatott a szél, mára hírmondóba is alig maradt. E pusztafüves vegetáció jellemzõ növényei közül a kora tavasszal nyíló sárga virágú tavaszi hérics és a bókoló halványlila virágairól könnyen felismerhetõ leánykökörcsin napjainkra - feltehetõen a gyûjtés miatt - sajnos kipusztult, míg közeli rokonuk a feketekökörcsin még néhány példányban megtalálható a hegyen.
Mint egy szoknya, fedte a hegyoldalt a ligetes karsztbokorerdõ, melynek fõbb fajai a molyhos tölgy, a csertölgy, a vadkörte és az ostorménfa. E záródásra képtelen, ligetes erdõ nyújt otthont a védett nagyezerjófûnek, a tarka nõsziromnak, a selymes boglárkának, a selymes peremizsnek és a hengeresfészkû peremizsnek. A közelmúltig itt élt a növényföldrajzi szempontból kiemelkedõ jelentõségû piros kígyószisz. A platóperemi kõgörgetegen sziklai gyep alakult ki borsos- és fehér varjúhájjal, kövi és aranyos fodorkával, édesgyökerû páfránnyal és sziklai ternyével. A hegy északi oldalát törmeléklejtõ erdõ foglalja el, melynek a kora tavaszi aspektusa igazán szemet gyönyörködtetõ. Igazi színkavalkádot mutatnak az odvas keltike fehér és rózsaszín-, a bogláros szellõrózsa sárga- és a védett dunai csillagvirág mélylila virágai. A karsztbokorerdõ és a törmeléklejtõ erdõ mára 1-2 hektárnyi folttá zsugorodott, míg a sziklagyep a lebányászott oldalakban tért hódított. A meddõhányók megkötésére a 20-as, 30-as években akácot telepítették. E telepített állományok mára elöregedtek, az idõs fák csúcsszáradtak. Az élõhely átalakulása megindult a természetes állapot irányába. Aktív természetvédelmi beavatkozásokkal ez a különben több száz éves folyamat lerövidíthetõ, meggyorsítható.

Bogláros szellőrózsa

Szamárkenyér

Állatvilág

Állatföldrajzi tekintetben a hegy leginkább közép-erurópai elterjedésû fajoknak ad otthont, s közülük is a szárazságot, melegebb klímát és a viszonylag nagy hõingadozást kedvelõknek, tûrõknek. Ezidáig 25 csigafajt és 50 nappali lepkét írtak le. A bogarak közül említésre méltó a hazánkban kipusztultnak hitt gyászos cincér megtalálása a Ság hegy bokorerdeiben. Hüllõk közül a fürgegyík és a rézsikló fordul elõ. Az utóbbi faj napfényes, meleg idõben megfigyelhetõ napozás közben a köveken. A keresztes viperával sokan összetévesztik és agyonütik, pedig az ember számára teljesen ártalmatlan jószág. A tanúhegy madárvilága viszonylag gazdag. Gyakran köröz és idõnként fészkel is a vörös vércse. Megtalálható a területen az erdei füles- és macskabagoly is. Sziklák zugaiban több helyen megtelepszik a házi rozsdafarkú és a citromsármány. Az országosan is ritka kövirigó a 70-es években még fészkelt a bányaudvarban. A 90-es évek elején megjelent, és azóta egy meredek sziklafalon költ a holló. Gyakran látható erdei pinty, csuszka, a fülemüle, énekes és feketerigó, valamint vörösbegy. Érdekesség a néhány éve felbukkanó vándorsólyom. Az emlõsök közül gyakori a közönséges erdei egér, az erdei pocok, a mezei nyúl és a róka.

Fecskefarkú lepke

A táj hasznosítása

A Ság hegy nemcsak geológiai, florisztikai, hanem gazdálkodási egységet is képez. A szõlõmûvelés kezdetét a kutatók a római korra teszik. Elsõ írásos emléke az 1734-ből való “Sági Hegységnek Törvényei” az ország egyik legrégibb, szõlõgazdálkodással kapcsolatos magyar nyelvû helyi jogszabálya, amely 12 fejezetben írja elõ a tennivalókat. Az eredeti törvénysorokat 1828- ban Kresznerics Ferenc tudós, sági plébános másolta le, így maradtak fenn. Érdemes pár sorát felemlíteni, hiszen több mint 200 év után sem vesztette el aktualitását. Az 5. fejezet így ír: “valaki vasárnap, vagy ünnep napon mikor más jámbor emberek a Szent Misére, és Isten igéje hallgatására mennek a Templomba, föl mégyen a pincéhez, hogy ott igyék és részegeskedjék… megbüntettetik minden engedelem nélkül 50 pénzre.” A szigorúnak látszó törvénybõl joggal következtethetünk arra, hogy a hegyen mindig nagy becsben volt a szõlõ. A régi idõk szõlõfajtái a rajszõlõ és a juhfark voltak. Sajnos a század eleji filoxéravész ezeket sem kímélte, nem maradt belõlük. Ezután több szõlõfajtát telepítettek a kertekbe, egységesen elfogadott fajta azonban máig sem alakult ki.

A kúpról leomlott bazaltot és bazalttufát már a középkorban is használták építkezésekhez. A hegy eredeti alakját elpusztító bányászat 1907-ben kezdõdött, és 50 évig tartott. 1909-ben alakult meg a Sághegyi Bazalt-bánya RT., alapítói Lázár Ferenc és Mittelmann Mór voltak, késõbb Trebics Oszkár is tõkéstárs lett, majd a vállalat családi részvénytársasággá alakult. A kiépített bányában a nagyüzemi termelés 1911-ben indult meg. A részvénytársaság 1945-ig mûködött, majd az államosított vállalat 1957-ben befejezte a termelést, mivel a hegy értékes kõzetanyaga kimerült. E fél évszázados bányászat alatt mintegy 1,7 millió vagon (17 millió tonna) követ termeltek ki, aminek következtében az eredetileg 291 m magas szabályos kúp alakú hegy felsõ harmadának alakja teljesen megváltozott, legmagasabb pontja 279 m-re csökkent, a hegy belsejében szaggatott bányaudvarok képzõdtek, kívül meddõhányók magasodtak fel. A legmélyebb bányaudvar (0 szint) 200-201 m-en van. A bánya Közép-Európa legmodernebb bányája volt saját iparvasúttal és áramfejlesztõvel. A bányaudvaron belül csillével, a bányaudvarok között siklóval mozgatták a követ. A bazaltfalat robbantással omlasztották. A hasításra alkalmas követ a kõvágók (riccerek) dolgozták fel. A zúzó- és osztályozó berendezés segítségével a terméskőből különbözõ méretû és minõségû zúzalékot állítottak elõ. Osztályozás után a zúzott követ vasúton szállították a felhasználás helyére. A termelés átlagosan napi 500 tonnát tett ki, de csúcsidõben elérte a napi ezer tonnát is. A bányában dolgozók legmagasabb létszáma 600 körül lehetett. A legtöbb követ az 1930. elõtti években bányászták, majd a termelés fokozatosan csökkent az 1957-es bezárásig. A Ság hegy azóta nem bányaként, hanem földtörténeti bemutatóhelyként hívja fel magára figyelmet.

A Ság hegy talajtakarója 5000 éven át õrizte a földmûvelõ, az állattartó, a vadászó és a fémmûvességet folytató lakosság tárgyi emlékeit. Leletek igazolják, hogy már az i.e. 3. évezredtõl természetes erõdként védelmet nyújtott, otthont adott a neolit-, bronz- és vaskor itt lakó népeinek. A bányászatot megelõzõ idõkben is találtak cserép- és fémtöredékeket (és csiszolt kõbaltákat, tûket, árakat, zablákat stb.) a szõlõkben és a hegy oldalát, tetejét borító laza üledékben. A leletek zömét azonban a 30-as években a bányászat elõtt haladó rendszeres feltárás hozta felszínre. A mintegy 9000 db-os leletanyag nagyobbik része az akkori bányaigazgatóhoz, dr. Lázár Jenõhöz került, aki ezeket restauráltatta és kiállítást rendezett belõlük. E gyûjtemény késõbb, az 50-es években a Nemzeti Múzeumba került. A réz- és bronzkorra a nagyméretû edények emlékeztetnek minket, míg az elõkerült öntõformák, a bronz karperecek és díszített kések alkotóik magas fokú kézügyességét dicsérik. A bronz feldolgozásának módja nagyon hasonló a Velem, Szent Vid hegyi technikához. A talált bronztárgyak másik része déli eredetû, ami korai cserekereskedelmet feltételez. A vaskorból származnak a vadászjelenetekkel díszített nagy urnák, különbözõ edények. E leletek a Sopron várhelyi régészeti anyaggal látszanak rokonnak. Lázár Jenõ 1943-ban több halomsírt is feltárt a környéken. A halomsírokban sírkamrát és áldozati edényeket talált. A feltárások kimutatták, hogy a halottakat máglyán égették el, és arra építették fel a sírkamrák falát. A Ság hegyi õstelep virágkorát a késõ bronzkorban élte i.e. 1200-1700-ig. Késõbb elnéptelenedett, szerepét a közeli ostffyasszonyfai telep vette át. Az i.e. 350 utáni idõkbõl már nem találtak településre utaló nyomokat. A telepet valószínûleg a kelta hódítás semmisítette meg. A római korból nagyon kevés lelet került elõ. Mindössze egy õrtorony alapját és a szõlõmûvelés néhány eszközét lelték meg. A népvándorlások idején a település törzsi székhely lehetett, erre utalnak a gondosan elrejtett csészék, kancsók és aranylemez töredékek. Az Árpád-korból egy fallal körülvett várszerû építmény és az ehhez fûzõdõ monda maradt az utókorra.
Vak Béla királyunk megbízta kincstárnokát, hogy építsen várat a Ságra. Noha a pénz egyre fogyott, az csak nem akart elkészülni. Megelégelve ezt, a király elhatározta, hogy odautazik és maga jár végére a dolognak. Ravasz kincstárnoka, hogy gyanút ne foghasson, körbe-körbe vezette a vak királyt az elkészült rövidke várfal mentén. Az uralkodó egyre dühödtebben kérdezgette, mikor kerülik már meg a várat. - Óriási ez a vár, nagyjóuram! – válaszolta a kincstárnok. Erre a király megátkozta a várat, mire az addig elkészült fal is leomlott.

Látnivalók a Ság hegyen

A 19. század végén Eötvös Lóránd a róla elnevezett torziós ingával 1891-ben a hegy platóján végzett ellenõrzõ méréseket. Vizsgálatainak emlékére 1971-ben bazalt emlékoszlopot avattak fel a turistaház mellett.

A messzirõl is jól látható Trianoni Kereszt-emlékmû az 1930-as években a hazájukat szeretõ környékbeli polgárok közadakozásból épült.

A környék növény- és madárvilágával való ismerkedést szolgálja a parkoló melletti tanösvény.
A hegy keletkezését és fejlődését a Ság Vulkánösvény tanulmányozása során érthetjük meg. A táblák a vulkáni tevékenység legjellegzetesebb mozzanataihoz kalauzolják a látogatót. Az új, szines táblák mellett a korábbi, domborműves kialakításúak is megtekinthetők, melyek egykor Vas megye első tanösvényének részeként létesültek. A tanösvények szabadon látogathatók.

A bazaltbánya egykori transzformátorházában felújított múzeumban a Ság-az idők tanúja kiállítást tekinthetjük meg. Az interaktív múzeum bemutatja a táj természeti és kultúrtörténeti értékeit, a bányászatot és a szőlőművelés történetét. Lehet itt ősi levéllenyomatokat satírozni, sziklafalat robbantani, borospincét építeni, római katona ruhájába bújni, játszani macskakő kirakóval.

A múzeum melletti kőparkban 10 hatalmas kőtömb történetéről szerezhetünk ismereteket, puzzle-n rakhatjuk ki a Föld kőzetlemezeit és vulkánok helyét kereshetjük meg a térképen. A pihenni vágyókat kényelmes padok és asztalok várják, a gyerekek pedig a Játszókert csúszdáján, mászókáján és hintáin tölthetnek feledhetetlen perceket. 

A múzeum április 15-e és október 15-e között szerdától vasárnapig 9:30-15:30 óráig tart nyitva és belépődíj ellenében látogatható. A többi létesítmény szabadon látogatható.  

Tanösvény

                                                    

A múzeum

Szöveg: Havas Márta, Kóródi Blanka, dr. Markovics Tibor, Mesterházy Attila

Fotók:  Kóródi Blanka, Bender Ferenc