Összefoglaló a Harmóniában a tájjal c. műhelytalálkozóról
Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság műhelytalálkozót és sajtótájékoztatót szervezett 2010. március 17-ére, Őriszentpéterre. A rendezvény célja a „Harmóniában a tájjal” című, Szlovénia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében megvalósuló projektben elvégzett élőhelytérképezés és nappali lepke térképezés első éves eredményeinek bemutatása és megvitatása volt. A „Harmóniában a tájjal” projekt 2009-2012 között, két magyar és három szlovén partner együttműködésével, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság vezetésével zajlik. Összes költségvetése 1,3 millió euró, aminek 85%-át az EU Regionális Fejlesztési Alapja biztosítja. Legfőbb célja az Őrség, a Goričko és a Mura Natura 2000 területek fenntartható tájhasználatának elősegítése. Ennek érdekében történik a három Natura 2000 terület természeti, gazdasági és társadalmi potenciáljainak felmérése. A felmérések eredményei fognak aztán a projekt végtermékeként keletkező fenntartható tájhasználati stratégiai terv alapjául szolgálni. A terv célja, hogy irányt mutasson a Natura 2000 élőhelyek természeti értékekkel harmonikus hasznosításához, elsősorban a természetbarát mezőgazdálkodás fejlesztéséhez. A projekt emellett népszerűsíti a Natura 2000 területek élőhelyeit és védett fajait, valamint a természetkímélő mezőgazdasági módszereket.
A projekt eddig elért eredményeit, valamint a jövőben megvalósítandó és a még folyamatban lévő tevékenységeket dr. Szentirmai István, természetmegőrzési osztályvezető ismertette. Ezen kívül beszélt a kutatási eredmények természetvédelmi és egyéb hasznosításának lehetőségeiről is.
Eddigi eredmények
A projekt adminisztrációjának ellátására és lebonyolítására három fő állandó munkatársat alkalmaznak a projektpartnerek (2 fő Őrségi NPI, 1 fő Goričko) projektmenedzsment és pénzügyi menedzsment szakterületen.
A partnerség első közös terméke a Gazdálkodói útmutató kiadvány, mely a természetbarát gyepgazdálkodás alapelveit foglalja össze. E kiadvány segítségével, tájékoztató rendezvényeken - hét gazdafórumon (magyar és szlovén oldalon egyaránt) - mutatták be a projektpartnerek a természetbarát gyepkezelés módszereit a fórumokon megjelent gazdáknak.
Őriszentpéteren az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságon került sor 2010 márciusában a projektindító szinkrontolmácsolt konferencia megtartására, melyen szép számmal vettek részt helyi döntéshozók, valamint magyar és szlovén gazdálkodók, akik meghívott magyar és szlovén szakemberek előadásait hallgathatták meg.
A beruházások tekintetében is jelentős előre lépések történtek a projektben. A Goricko Tájvédelmi Park sajtüzemet szerelt fel Ratkovci-ban, Szlovéniában, ahol a tejtermelő gazdáknak biztosítanak lehetőséget tejtermékek és sajt készítésére. A partnerség már három gyepkezelő gépsort (mezőgazdasági vontató, kasza, rendterítő, rendképző, szárzúzó, bálázógép, pótkocsi, homlokrakodó) vásárolt, (1 gépsor Őrségi NPI, 1 gépsor Apátistvánfalva Község Önkormányzata, 1 gépsor Goričko) és a tervek szerint még egy gépsort vásárol a Prlekija Fejlesztési Ügynökség a Mura menti rétek és gyepterületek gondozására. Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság 12 ha gyeppé visszaalakítandó termőföldet is vásárolt már.
Folyamatban lévő tevékenységek
Az idei évben folytatódik Őrség Natura 2000 területek élőhelytérképezése és nappali lepke térképezése, valamint a határ szlovén oldalán a Goričko Natura 2000 területek élőhelytérképezése és nappali lepke térképezése. Az Őrség Natura 2000 területek természeti, gazdasági és társadalmi potenciáljainak feltérképezését is kiváló szakemberek végzik el. Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság népszerűsítő termékeken dolgozik: pólók, kitűzők, matricák és társasjátékok készülnek a közeljövőben.
Az eredmények hasznosítása
A térképezések eredményei nem csak a fenntartható tájhasználati stratégiai kialakításában használhatók fel. Az élőhelyek és a nappali lepkék elterjedése közti ökológiai összefüggések tudományos vizsgálatára is lehetőséget nyújtanak az összegyűjtött adatok. A lepketérképezés eredményei pedig fajmegőrzési tervek alapjául fognak szolgálni, valamint lepkeatlasz készül belőlük. A Natura 2000 területek látogatói számára pedig zsebkalauz készül védett növény és lepkefajokról, valamint az értékes élőhelyekről. A közös, turista-kalauz kiadványok szöveges anyagának és fotódokumentációjának előkészítésével már megkezdődött az eddigi kutatási eredmények hasznosítása.
Az Őrség Natura 2000 területek élőhelytérképezésének 2010. évi eredményeiről dr. Király Gergely és Mesterházy Attila számoltak be, míg a nappali lepke térképezés eredményeit Sáfián Szabolcs foglalta össze a hallgatóság számára.
A Natura 2000 területek természeti potenciáljainak felderítése során mintegy 60.000 hektár élőhelytérképezése, növényzetének felmérése, valamint 90.000 hektár nappali lepkéinek felmérése történik meg. Ezzel a projekt végére olyan információk birtokába fogunk jutni, amik ezelőtt soha nem látott részletességgel és pontossággal mutatják a területek növénytani és állattani értékeit, a bennük rejlő lehetőségeket, valamint az azokat érintő problémákat. 2010-ben megtörtént a felmérések első üteme, aminek során a területek legalább feléről szereztünk információkat. Mindkét térképezési munka eredményei rávilágítanak a szlovén-magyar határmenti régió élővilágának rendkívüli gazdagságára, európai szintű jelentőségére. A kisparaszti szálaló erdőgazdálkodással és külterjes gyepműveléssel egyedülállóan értékes élőhelyek alakultak ki, amelyeken olyan ritkaságok élnek, mint az erdőkben a különböző korpafű és körtike fajok, vagy a réteken kornistárnics és a sárgaliliom. A hangyaboglárka lepkéknek pedig európai szinten is kiemelkedő, ha nem a legnagyobb állománya él ezeken a Natura 2000 területeken. Emellett előkerültek olyan ritkaságok is, mint a sápadt szemeslepke, ami egy egész Európában eltűnőfélben lévő ritka faj. Az eredmények ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy a fenti értékes élőhelyek és fajok sérülékenyek és a tájhasználat utóbbi évtizedekben bekövetkezett megváltozásának következtében eltűnőben vannak. Fennmaradásukra megoldást csak egy természettel harmonikus, a helyi közösségeknek viszont megélhetést biztosító erőforrás-hasznosítás nyújthat.
A műhelytalálkozón elhangzott előadások:
Néhány kép a műhelytalálkozóról: