Békamentés

Az Őrség területére nem jellemzőek a nagyobb felületű tavak, vízállások, csak néhány mesterséges, völgyzárógátas tó található. Ezeknél a 10-20 éves létesítményeknél napjainkban figyelhető meg a kétéltűek egyre nagyobb tömegben történő megjelenése a szaporodási időszakban. A Szentgotthárd-Máriaújfalu határában lévő Hársas-tónál mintegy 10-15.000 kétéltű, elsősorban barna varangy gyűlik össze az első tavaszi esők után, amelyek közül sok a tótól K-re húzódó erdőben telel. A tavat és az erdőt elválasztó műút forgalmas, így védelem nélkül a védett kétéltűek nagy része válna az autók áldozatává.
2003-ban a szombathelyi Herman Ottó Szakközépiskola gyakorlatos diákjainak közreműködésével terelőfólia került kihelyezésre mintegy 1000 m hosszan. A bükk karókra rajzszögekkel rögzített 1 m magas fólia biztosította, hogy a kétéltűek ne jussanak fel az úttestre. A terelő egyik szakaszán vödröket ástak le a vonulás nyomon követésére, melyeket naponta többször ellenőriztek. Az itt összegyűjtött és a tóhoz leszállított kb. 500 béka (barna és zöld varangy) már az első évben bizonyította, mekkora szükség volt a védelem kialakítására. Ezt követően 2004-ben és 2005-ben is megépítésre került a terelő, amelynek eredményeként 1035, illetve 3100 példány zöld és barna varangy került biztonságos úton a szaporodóhelyre. A terelők mentén összegyűlő állatok a szentgotthárdi III. Béla Szakképző Iskola diákjai és a körmendi Cserkészcsapat közreműködésével lettek áthordva a veszélyes útszakaszon.
A békaterelők anyaga azonban hamar elhasználódott, a bükk karók jó része eltört, elvetemedett, a használatra alkalmatlanná vált, ezért pályázat segítségével 260 m hosszan már
PVC ponyva helyettesíti, amelynek feszítést méterenként elhelyezett betonvasból hajlított tartórudak végzik 2006 óta. Szükség is van az időjárásnak és autóknak jobban ellenálló anyagra, mert egyre több kétéltűt kell biztonságban a szaporodóhelyre juttatni. A 2008-as esztendőben már mintegy 8500 példányt mentettek meg önkéntesek és természetvédelmi őrök.
Miután a kétéltű-vonulás megkezdődik a terelő mentén naponta két-háromszori ellenőrzés szükséges, amelyet a helybeli (Szentgotthárd) III. Béla Szakképző Iskola diákjai végeznek a természetvédelmi őrszolgálat tagjainak segítségével. A vonulás után a terelőt azonnal le kell szedni, mert a kétéltűek elindulnak vissza az erdőbe, s az megakadályozná az úttestről való lejutásukat.
A terelővel elzárt útszakaszon a védelmi tevékenységet megelőző időszakban százas nagyságrendű kétéltű pusztult el az autóforgalom következtében. Az azóta elmúlt évek során ezen útszakaszon jelentősen megnövekedett a gépjárműforgalom. Ezzel párhuzamosan, a mentéssel egyidőben zajló felmérések – Nemzeti Biodiverzitás-monitorzó Rendszer kétéltű és hüllő monitoring programja, és a mentett egyedek száma - alapján bizonyítottan nagyságrendi növekedés volt tapasztalható a Hársas-tóban szaporodó kétéltűek egyedszámában. A terelő, és a mentési tevékenység hiányában, a két tendencia együttes hatásaként több ezres nagyságrendű egyed is elpusztulhat a tavaszi szaporodóhelyre vándorlás, majd a táplákozó és telelőhelyre visszavonulás időszakában.

békamentés

békaterelők építése

békaterelők építése

mesterségesen kialakított kétéltű élőhely

Élőhelyteremtés
Az őrségi erdők a szárazodó és melegedő klíma hatására egyre kevesebb megfelelő élő- és szaporodóhelyet kínálnak a kisebb állóvizeket kedvelő kétéltűeknek. Legtöbbször az erdészeti erőgépek által hátrahagyott kerékcsapákban felgyűlő víz az egyetlen „hosszabb” időn át fennmaradó víz. Ezek azonban rendszeres forgalomnak kitett helyek, ahol az áthaladó járművek elpusztítják a petéket, lárvákat, sőt gyakran a felnőtt egyedeket is. Az erdészeti utakon lévő kerékcsapák a napsütésnek is fokozottabban ki vannak téve, sőt kiszárításuk érdekében gyakran leeresztik őket. Ökológiai csapdaként működnek, jó élő- és szaporodóhelyet kínálnak, majd a teljes szaporulat pusztulását okozzák.
Az Őrségben genetikailag tiszta sárgahasú unka, alpesi gőte, alpesi tarajosgőte populációk élnek, amely állományok megőrzése, védelme országos jelentőségű. A klímaváltozás, általános szárazodás miatt csökkenő élő- és szaporodóhelyek okán a kétéltű állományok a veszélyeztetettek, egyes polulációk elszigetelődhetnek, eltűnhetnek, az egyes fajok egyedszáma a területen csökkenhet.
A természetes vízállások azonban bizonyos mértékben és minőségben pótolhatóak, túlélést, biztoonságos szaporodást, a populációk fennmaradását biztosítva ezzel. Már több helyen történtek próbálkozások mesterséges, vízmegtartó mélyedések kialakítására, amelyek sikerrel működnek. A tókák kialakításával létrejön egy állandó víztartalmú élő- és szaporodóhely hálózat az Őrségi Nemzeti Park területén az Igazgatóság kezelésében lévő erdőállományokban. A mesterséges tókák erdei utak közelében készülnek, kiváltják az ökológiai csapdaként működő kerékcsapákat, levezetik a vizet az útról, lehetővé téve az azon való közlekedést, összegyűjtik a területen amúgy szétoszló és hamar elpárolgó vizet. A tevékenység eredményeként NATURA 2000 területen, a Magyar Köztársaság és az Európai Unió törvényei által védett, a NATURA 2000 programban kijelölt fajok – alpesi tarajosgőte (Triturus carnifex), sárgahasú unka (Bombina variegata), kecskebéka (Rana kl. esculenta), erdei béka (Rana dalmatina) - állományai számára biztosíthatnánk a sikeres szaporodás lehetőségét. Ez a mentési tevékenység egyben egyedszámlálásra és az állomány változásának nyomon követésére is alkalmas módszer, így a közösségi jelentőségű fajokról a nemzetközi adatszolgáltatáshoz fontos információk nyerhetők. A kialakított állandó élőhelyek jól monitorozható objektumok.
A kétéltű élő- és szaporóhelyek az Őrségi Nemzeti Park területén hálózat szerűen kerülnek kialakításra olyan úthoz közeli helyeken, ahol összegyűlő, megmaradó esővizek, vízösszefolyások miatt nedvesebb a környezet, és feltételezhető, hogy a vízellátottság biztosított lesz hosszabb időszakon keresztül. Esetenként más, a terepi adottságoktól függő méretű gödrök kerültek kiásásra a kanalas kotrógép segítségével. A gödrök körülbelül 3 méter átmérőjűek 1 - 1,5 méter mélyek, egyik oldaluk sekély, hogy a közlekedést a kétéltűek számára lehetővé tegyék. A munkálatok őszre, illetve tél végére időzítendőek, hogy az így kialakult mélyedések a hóolvadásból származó vízzel többnyire feltelhessenek a tavaszi szaporodási időszakra. Tapasztalataink szerint, ahol kellő mennyiségű víz gyűlik össze, ott meg is jelennek a kétéltűek. A vizsgálatok szerint legnagyobb százalékban a sárgahasú unkák, erdei békák és a tarajos gőték telepednek meg az új élőhelyeken.