Gyepgazdálkodás és természetvédelem

A magyarországi természetvédelemben is egyre nagyobb hangsúlyt kap a komplex élőhelyvédelmet előtérbe helyező szemlélet az egyes fajokat csupán elszigetelten, környezetükből kiragadva védő tevékenységek mellett. Sürgető feladat azoknak a gyakorlatban is használható gazdálkodási módszereknek a kidolgozása és széleskörű bevezetése, amelyek a mezőgazdasági táj természeti értékeinek biztonságosabb fenntartását lehetővé teszik. Persze ez csakis a mezőgazdasági termelők érdekeinek szemelőt tartásával, a velük való szoros együttműködésben lehetséges.
A 4 részből álló cikksorozatban a gyepgazdálkodás természetvédelmi jelentőségének bemutatása után a gyephasznosítás során előforduló főbb problémák kerülnek sorra, majd ezek alapján két csoportban olyan javasolt módszerek következnek, amelyeket a gazdálkodók a mindennapi gyakorlatban is alkalmazhatnak.
A cikksorozatban leírtak alapján, a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv keretei közt futó agrár-környezet-gazdálkodási célprogramok különböző gyephasznosítási programjaiban érdekelt gazdálkodók könnyebben megérthetik az egyes előírások miértjeit és fontosságát.

A gyepek természetvédelmi jelentősége

Jelenleg az ország területének több mint 11%-a (1,06 millió hektár) tartozik gyepművelési ágba. A gyepterületek minőségi megoszlására jellemző, hogy kb. 70% gyenge termőképességű, és a többi terület is döntően közepes minőségű, amelyeken általános az extenzív használat. Hazánkban az országos jelentőségű védett területek jelentős részét a különböző gyeptípusok teszik ki.
A füves élőhelyek a magyar táj egyik legjellegzetesebb alkotóelemei. Az alföldi puszták hazánk legfontosabb természeti értékei közé tartoznak. A természetközeli gyepek területének csökkenése és azok egyre nagyobb mértékű elaprózottsága, valamint a legelő háziállatok állományának visszaesése miatt a füves élőhelyek és a hozzájuk kötődő fajok egyre inkább veszélyeztetetté válnak. Ez a folyamat hosszabb távon a hazánkra jellemző nyílt alföldi legelő-táj megváltozásához vezethet, aminek beláthatatlan következményei lehetnek.
Jellemző hazai gyeptípusok közül kiemelkednek a szikes legelők, amelyek különleges talaj és éghajlati adottságaikkal Európa szerte ritka és veszélyeztetett fajoknak ad otthont. A sérülékeny homoki gyepek sajátos élőviláguk és mozaikos jellegük miatt természetvédelmi szempontból kiemelt jelentőségűek. A rendkívül megfogyatkozott és külső behatásokra érzékeny löszgyepek ritka növényei érdemelnek fokozott figyelmet. A mára töredékére zsugorodott rétgazdálkodási rendszerek utolsó menedékei jó néhány veszélyeztetett növény- és állatfajunknak. Szintén eltűnőben vannak a tipikus mozaikos élőhelynek számító, tájképi szempontból is jelentős fás legelők. Az előzőekben említett gyeptípusaink megőrzése elképzelhetetlen a természetkímélő, extenzív gyepgazdálkodási módszerek fenntartása nélkül.
Évszázadok során a külterjes legeltetés és a hagyományos rétgazdálkodás olyan környezetet alakított ki, amelyben a növényfajok sokasága találta meg életfeltételeit. Hazánk védett növényfajainak közel egynegyede, valamint a veszélyeztetett rovarok egyharmada kötődik a gyepekhez. Ez a sokféleség nagyon fontos sok gerinctelen állatfaj, elsősorban a lepkék számára is, amelyek közül többnek a pusztai növények (pl. sziki üröm, sziki kocsord, homoki nőszirom) a kizárólagos tápláléknövénye. Az extenzív réteken és legelőkön nagy lehet a kisemlősök állománya is, ami zsákmányul szolgálhat a vércsék, a sólymok és más ragadozók számára. Különösen fontosak a löszös, vagy homokos talajú gyepeken fennmaradt ürgetelepek, amelyek a parlagi sas és a kerecsensólyom – két veszélyeztetett, ritka ragadozómadár fajunk – legfontosabb táplálékát jelentik. A gyepek fontosak továbbá számos csökkenő állományú, vagy ritka madárfaj költőhelyeként is, mint például a nagygoda, székicsér, mezei pacsirta vagy haris. Az intenzíven kezelt gyepek – legyenek azok állandóak vagy időszakosak – természetvédelmi jelentősége sokkal kisebb, mert kevesebb faj számára biztosítanak kedvező életfeltételeket.
Egy gyepterület növényvilágának változatosságát annak földrajzi elhelyezkedése és éghajlata, a talaj típusa, vízgazdálkodása és az alkalmazott kezelési mód határozza meg. A gyep összetételét és szerkezetét alapvetően meghatározza, hogy azt legeltetéssel, vagy kaszálással hasznosítják-e. Néhány növény- és állatfaj a főként kaszálással hasznosított rétekhez, míg mások a legelőkhöz kötődnek. A gyep növényzetének szerkezete szintén fontos, a fű magassága pedig alapvetően meghatározza, hogy milyen madarak fészkelnek, illetve táplálkoznak ott. A gyep növényzetének struktúráját nagymértékben befolyásolják a területen folytatott a gazdálkodási módszerek.

Emberi beavatkozások, veszélyeztető tényezők

Mint általában a gyepek kialakulásához, úgy a gyepek fennmaradásához is szükséges az emberi tevékenység. Az emberi tevékenység (kaszálás, legeltetés, trágyázás) jelentős hatást gyakorol a gyep életközösségeire. Közvetlenül befolyásolja például a növényfajok számát, elterjedtségét stb.
Ahhoz, hogy a termelő minél tovább gazdálkodhasson eredményesen az adott gyepen, valamint a területhez kapcsolódó értékek (biológiai sokféleség, védett növények és állatok, tájkép) hosszú távon fennmaradjanak, egy természetkímélő területhasználati módszer kialakítása szükséges. A magyar-országi gyepek biológiai sokféleségének megőrzéséhez fenn kell tartani az évszázadok óta folytatott külterjes gazdálkodási módokat is.

Legeltetés

A legelőként hasznosított természetközeli gyepek életközösségei a hosszú ideje tartó legeltetés hatására alakultak ki, ezért annak fenntartása a változatos szerkezet megőrzésének lényeges feltétele. A legelőkön az állatok legelésének köszönhetően főként alacsony növésű, taposás- és rágástűrő növények dominálnak. Emellett természetesen magasabb, csomósodó füvek, csupasz foltok, gyomos területek, bokrok, esetleg fák is előfordulnak. A legeltetés hatására olyan gyepszerkezet jön létre, amely elsősorban a rövid füvű illetve a kopárabb talajfelszínt igénylő madár és rovarfajoknak kedvező. A legeltetés révén általában nagyobb szerkezeti változatosság alakul ki, mint a kaszálás nyomán.
Különböző háziállataink fajonként, de még fajtánként is eltérő módon legelnek. A szarvasmarhák, juhok és lovak más-más növényeket kedvelnek, eltérőek a legelési és trágyázási szokásaik, ami nagymértékben befolyásolja a növényzet szerkezetét és összetételét.
A fontosabb legeltetett állatfajok közül a juh válogatósan, a növényeket mélyen leharapva legel. Ennek a legelési típusnak nagy előnye, hogy hatására mozaikos növényzet alakul ki. Egy idő után azonban a nem kedvelt, kevésbé ízletes fajok elterjedtebbekké válnak. A juhok sok olyan virágos növényt is elfogyasztanak, melyek ritkaságuk miatt védendők. Így ezek a fajok tovább csökkenhetnek, mert nem képesek magokat érlelni, megfelelő módon szaporodni.
A szarvasmarha kevésbé válogatósan legel, mint a juh. Elfogyasztja a durvább, rostosabb növényeket is. A takarmány felvételekor inkább szakítja, mintsem harapja a növények részeit. A legelési tulajdonságai révén jól meg tudja nyitni a bokrokkal benőtt, elhanyagolt, területeket.
A ló az egyik legszelektívebben legelő állat. A lovak legelési szokásainak megfelelően bizonyos területeket túllegelnek, más területek növényzetéhez pedig hozzá sem nyúlnak. Az erősen válogató legelésük és a nagy mozgási igényükből fakadó fokozott taposásuk miatt gyomosíthatják a területet.
Ugyanazon területen több fajhoz tartozó állatok közös vagy egymás utáni legeltetésével (pl. juhok mellett néhány szarvasmarha illetve kecske, vagy szarvasmarha és ló együtt) a gyepstruktúra egyenletesebb lesz, mivel az eltérő legelési szokások hatása kiegyenlítődik. Ilyenkor általában kisebb a növényfajok száma, de a gyomosodás veszélye is minimálisra csökken. Ezért például régen használt gyepterületek felújításakor igen eredményes lehet a különböző állatfajok együttes legeltetése.
A különböző időben végzett legeltetés hatása eltérő lehet ugyanazon a területen: kora tavasszal segíthet csökkenteni a gyorsan és sűrűn növő gyomokat, de a felázott talajon jelentős lehet a taposásból eredő talajtömörödés; késő tavasszal és nyáron már erőteljesen károsíthatja az élővilágot (földön fészkelő madarak fészekaljainak taposásával, illetve ritka, virágos növények virágainak lelegelésével, stb.); míg ősszel és télen a felázott talajon az állatok taposása a talaj tömörödéséhez vezet, ami a következő évben fokozott gyomosodást eredményez. A legeltetés módja is erőteljesen befolyásolja egy terület növény- és állatvilágát. A gazdaságosság és természeti értékmegóvás miatt területileg és időben is szabályozni kell az állatok mozgását. Erre legmegfelelőbb legeltetési módszer a szabad láb alóli és szakaszolt legeltetés.
Legjobban talán az állatsűrűség befolyásolja a legelő vegetációját. Optimálistól eltérő állatlétszám esetén alul- illetve túllegeltetésről beszélhetünk. Mivel az állatok sohasem egyszerre legelik le az adott területen rendelkezésre álló vegetációt, ezért mozaikosság alakul ki. Ez a mozaikosság azonban a túl nagy állatlétszám okozta túllegeltetés hatására megszűnik. Ilyenkor nagy kiterjedésű, csupasz foltok keletkeznek, melyeken igen erőteljes gyomosodás indulhat meg. Ezeken a csupasz részeken, főleg a dombvidéki gyepeken eróziós folyamatok is elindulhatnak. Szikes pusztákon viszont ez a jelenség bizonyos mértékig kívánatos, mert egyes madárfajok (pl. az ugartyúk, a sziki pacsirta vagy a székicsér) számára ezek a megfelelő élőhelyek.
A területhez mérten túlzottan kis létszámú állatállomány használatából eredő alullegeltetés nemkívánatos gyomosodást okozhat. Ekkor a magasabb füvek, bokrok elterjedése várható, aminek hatására a legelőt jellemző alacsony növényzet eltűnik, zártabbá válik a terület. Mindkét esetben a növényfajok sokfélesége csökken, ami a gyep élővilágának további értéktelenedéséhez vezet.
A megfelelő állatsűrűség kialakítása érdekében pontos állománylétszámot kell az adott területre meghatározni. Ez minden egyes gyepterület esetében különböző nagyságú. Még az azonos típusú gyepeket sem lehet azonos állateltartó képességgel jellemezni!

Kaszálás

A rétek, kaszálók általában nagyon gazdagok olyan magasra növő növényekben, amelyek érzékenyek a taposásra. A rétek fajgazdag növényvilága számos rovarfajnak nyújt táplálékot, és költőhelyül szolgál több földön fészkelő madárnak, mint például a haris, vagy a nagy póling. A víz által borított nedves rétek különösen fontosak a vonuló, illetve táplálkozó vízimadarak számára.
A kaszálók növényzetét jórészt olyan magas szálfüvek alkotják, melyek kevéssé tűrik a taposást, rágást. Természetesen itt is megtalálhatók alacsonyabb növésű füvek, virágos növények.
A kaszálás időpontját a mezőgazdasági gyakorlatban az időjárás és a domináns fűfajok fejlettségi állapota határozza meg. Hazánkban általában évente kétszer (május végén-június elején, valamint augusztus közepén) kaszálnak. A régi paraszti gazdaságokra nem ez volt a jellemző. Mivel az egész munkafolyamat az emberi- és állati munkaerőre alapult, nagyobb területek kaszálása sokszor egy hónapig is eltartott. Ez a lassú, lépésről-lépésre haladó betakarítás igen előnyösen hatott az élővilágra, ugyanis így a kaszálókon is mozaikosság alakult ki, és a különböző fűfajoknak maradt idejük a magérlelésre. A mezőgazdálkodás gépesítése azonban teljesen átalakította ezt a hagyományos módszert. A munkagépek erejük és gyorsaságuk révén a kaszálók struktúráját igen drasztikusan változtatták meg. Az egyszerre, rövid idő alatt nagy területen eltávolított vegetáció a mozaikosság csökkenése mellett idővel megváltoztatja (beszűkíti) a kaszálók fajösszetételét is.
A jelenlegi betakarítási időpontok más problémákat is felvetnek. Az első növedék kaszálása és szenázs készítés időpontja számos földön fészkelő madárfaj költési idejével esik egybe (pl. túzok, haris, hamvas rétihéja). A problémát tovább fokozzák a betakarítási módszerek. A gyepeken élő állatfajokat (békák, gyíkok, madarak, emlősök) nagymértékben veszélyezteti az általánosan elterjedt, spirálszerűen befelé tartó kaszálási mód. Ezzel az állatok egyre kisebb területre szorulnak be, mivel igyekeznek takarásban maradni. Az utolsó fogásokban kaszált részeken azonban a beszorított állatok rendszerint elpusztulnak.
Kiemelt szerepe van a megfelelő tarlómagasság meghatározásának a kaszálás során, mert ha a növényzetet túl alacsonyan vágják le, akkor károsodhatnak vagy kipusztulhatnak a gyepből az érzékenyebb fajok.
Mivel a kaszálás nem szelektív (minden növényt eltávolít), így számolni kell azzal is, hogy a kaszálókon fellelhető ritka, tavasz végén, nyár elején virágzó növények nem képesek magot érlelni. Ez a folyamat oda vezethet, hogy nem megfelelő időben végzett kaszálásnál ezek a növények teljesen eltűnnek a rétekről.
Fontos kérdés a lekaszált fűmennyiség kezelése a gyepen. A területen szétszórva vagy renden hagyva a levágott növényi részek tömege hátráltatja a növedék fejlődését, befolyásolja a faunát és esetleg kedvezőtlen irányba tolja el a gyep fajösszetételét. Ezért a levágott növényi részeket mielőbb el kell távolítani a területről. Ez egyébként a gazdálkodók érdeke is!
Igen nagy előnye viszont a kaszálásnak, hogy a felhagyott területek újbóli művelésbe vonásakor viszonylag gyorsan átalakítja a kedvezőtlen vegetációt, eredményesen lehet használni az agresszív, legtöbbször tájidegen gyomfajok elleni küzdelemben is. A tisztítókaszálásnak pedig fontos szerepe van a legeltetés után megmaradt értéktelenebb növények, főleg gyomfajok visszaszorításában.

Szárzúzózás, fogasolás

Sok területen talajfelszíni viszonyok, a gyomosodás nagy mértéke és a fásszárúak megjelenése miatt a kaszálás nem vagy csak géptörés veszélye mellett alkalmazható. Ezeken a részeken szárzúzózást javasolt végezni, ami megteremti a későbbi kaszálás vagy legeltetés feltételeit. Hátránya, hogy a levágott növényi tömeget szétszórva a területen hagyja, így az kedvezőtlenül befolyásolhatja annak élővilágát.
A fogasolást főként az elfeküdt, elhalt vegetáció felszakítására alkalmazzák. Napjaink gyakorlatában leginkább az istállótrágyázást követően, kora tavasszal végzik. Sajnos azonban a helytelenül beállított fogakkal és rossz időben végzett fogasolás túlzottan megnyitja és ezáltal tönkreteszi a gyepnemezt, ami a kialakuló gyomosodással együtt a gyepterület értékes növényfajainak csökkenéséhez vezethet.
Használatuk eredményeként javulhatnak a gyepalkotó fajok szaporodási feltételei, nőhet a sokféleség. Ez azonban a gyomokra is igaz. Tehát alkalmazásukat mindig megfelelő, következetes gyepkezelési eljárásoknak kell követnie (rendszeres legeltetés, kaszálás).

Égetés

Ezt a drasztikus műveletet egyetlen előnye miatt sajnos sokszor alkalmazzák kora tavasszal. Igen gyorsan eltünteti ugyanis az elpusztult, elszáradt növényi alkotórészeket. Sokkal több negatív hatása van azonban, mint előnye. Drámaian lecsökkenti egy terület élővilágát mind a föld felett, mind a föld alatt (károsodik a talaj élővilága, elpusztul a növényzet java része, elégnek a rovarok, békák, gyíkok, kígyók, kisemlősök). Ezenkívül utat nyithat az agresszíven és gyorsan növekedő gyomoknak. Ha a leégetett területeken nem folytatnak megfelelő kezelést – manapság Magyarországon sajnos ez a jellemző –, a gyomosodás szinte megállíthatatlan lesz, és a következő évben a gazdálkodók ismét csak a tűzzel tudják „kezelni” területeiket.

Trágyázás, vegyszerezés

A rendszerváltás óta az intenzív mezőgazdálkodáshoz szükséges műtrágya és növényvédőszerek felhasználása erőteljesen csökkent. Ez a tendencia a gyepekre is igaz. Néhány kivételtől eltekintve a gyepek esetén nem beszélhetünk számottevő műtrágyázásról, növényvédőszer használatról. A szervestrágya felhasználása is igen csekély mértékű. Ez szerencsére azt is jelenti, hogy az extenzív gyepek és értékeiknek fennmaradása könnyebben biztosítható. A műtrágya, a hígtrágya, a növény-védőszer és a feleslegben kijuttatott istállótrágya is kedvezőtlenül hat az extenzív gyepek biológiai sokféleségére, azok szerkezetére és összetételére. Tápanyagutánpótlás, kémiai növényvédelem esetén olyan fajok (intenzív fűfajok, herefélék, gyomok) kerülnek túlsúlyba, melyek erőteljesebb növekedésük révén más ritka növényfajokat szorítanak ki a füves élőhelyekről. Ez a folyamat addig tart, míg a gyep vegetációja erőteljesen leszűkül ezekre a fajokra. Természetesen ez a beszűkülés a többi élőlény (ízeltlábúak, madarak) csökkenését is okozza.
A kemikáliákkal és különféle trágyákkal kezelt intenzív gyepek estén is érdemes egy-két technológiai szabályra, összefüggésre odafigyelni. A gyepeken végigfutó árkok, csatornák közelében a bemosódás veszélye miatt soha nem szabad vegyszert, műtrágyát kiszórni. Mindenféleképp kerülni kell a hígtrágya és a különböző ipari eredetű iszapok használatát. Ezek ugyanis esetleges szennyező hatásuk révén nemcsak a természetileg értékes, hanem a gazdaságilag fontos növényfajokra is veszélyesek lehetnek. Mindezeket figyelembe véve célszerű az intenzív gyepek esetén is az érett istállótrágya használata.

Vízgazdálkodás

A XIX. században kezdődő folyószabályozások, lecsapolások sok gyepterület megszűnését, megváltozását eredményezték. A lecsapolások még az 1960-70-es években is országszerte nagy erővel folytak. A vízrendezéshez kialakított alagcső rendszerek ma már sokhelyütt nem funkcionálnak. Ezeken a területeken elkezdődtek a természetes „gyógyulási” folyamatok.
A természetvédelmi szempontból értékesebb, nedvesebb részeken fekvő extenzív gyepeken végzett vízrendezési (pl.: alagcsövek lerakása, vízelvezető árkok ásása) munkálatok megváltoztathatják a gyepek növényzetének összetételét, azon keresztül pedig az állatvilágát is. A lecsapolásokkal véglegesen eltűnhetnek az adott terület természeti értékei és a terméshozam is jelentősen csökkenhet.

Fasorok, bokrosok, sövények

A szántókhoz hasonlóan a gyepek vízellátásában is sokat segíthetnek a területek köré, illetve – nagyobb, egybefüggő gyepek esetén – a terület belsejébe ültetett sövények, fasorok. Vizsgálatok alapján a szélvédett gyepek akár 20-30 %-kal nagyobb terméshozamot is adhatnak.
A fasorok, bokrosok alja kiváló fészkelőhely számos madárfaj számára (mint pl. a fogoly és a fácán), illetve jó élőhelyet biztosít több növény és hüllő számára is. Lehetővé teszik pl. az olyan fajok, mint az apró énekesmadarak (erdei szürkebegy, fülemüle) és lepkék vándorlását, amelyek takarást vagy különleges mikroklimatikus viszonyokat kívánnak meg vándorlásuk során.

Gyepek természetkímélő kezelése – hasznosítás

Az extenzív gyepterületek hosszú távú fenntartása és értékeinek megőrzése érdekében szemlélet-váltásra van szükség. Alapvető cél, hogy az extenzív gyepek ökológiai viszonyai ne változzanak meg (legeltetés és kaszálás megszűnése, vízrendezés, mélylazítás, műtrágyázás, felülvetés), mert ez a természeti értékek elvesztését okozhatja. Mindezek a beavatkozások megszüntetik vagy kedvezőtlenül megváltoztatják (végső soron eltüntetik) ezeket az értékes élőhelyeket. A természeti értékekben gazdag rétek és legelők esetében fenn kell tartani a hagyományos kezelési módot, mert csak így lehetséges megőrzésük.
Az alábbiakban leírt természetkímélő gyepkezelési eljárásokkal a termelők jelentős gazdasági kiesés nélkül tudják megőrizni vagy visszaállítani gyepterületük természeti értékeit.

Legeltetés

• Mindenképp törekedjünk a fennmaradt legelők folyamatos legeltetésére, lehetőleg a hasznosítás intenzitásának növelése nélkül.
• A gyep szerkezete, magassága és a benne lévő növényfajok adják a legjobb tájékoztatást az alkalmazott gyepgazdálkodási módszer helyességéről. A gyep állapota megmutatja, ha a legelő állatok száma túl sok, vagy túl kevés, illetve ha rossz időpontban történt a legeltetés.
• A legeltethető állatlétszám meghatározásakor mindig a terület legkisebb állateltartó képes-ségét kell figyelembe venni (kivéve tervezett túllegeltetés esetén, pl. szikes gyepen). A meg-felelő állatlétszám kialakításakor az anyaszéna és a sarjú termésmennyiségét, a vegetáció összetételét és az egyes területrészek hozamát is vegyük figyelembe. Szem előtt kell tartani, hogy a gyepnövedékek fejlődése nem egyenletes. Célszerű az állománynagyságot a második növedék kapacitására kiszámítani. Így az első, nagyobb hozamú, növedék feleslegét kaszálással lehet hasznosítani, valamint elkerülhető a felesleges takarmány kiegészítés is.
• Kerülje el a túllegeltetést, mivel ez nagy felületeket tesz teljesen kopárrá, ami általában kedvezőtlen a növények és gerinctelen állatfajok számára. A túl nagy állatlétszám továbbá eltaposással veszélyeztetheti a földön költő madárfajok fészkeit is. A kopár talajfelszínek emellett kedvező körülményeket biztosítanak a gyomok megtelepedéséhez is. Kifejezetten érzékenyek a túllegeltetésre a homoki és a löszgyepek.
• Szikes területeken a kisebb területekre kiterjedő, foltszerű túllegeltetés viszont élőhelyet teremthet egyes sziki madárfajok, így a székicsér, a széki lile, a gulipán és az ugartyúk számára. Ha szeretne alkalmas élőhelyet kialakítani ezeknek a fajoknak, kérjen részletes tanácsot a helyileg illetékes természetvédelmi szakemberektől.
• Hasonlóan kerülje az alullegeltetést, mert a túlzottan kis állatállománnyal való kezelés szintén csökkenti a gyep természeti értékét, mivel fokozatosan a legelő elbokrosodásához vezet. Előtérbe kerülhetnek a magasabbra növő, durvább fűfajok, amelyek kevésbé ízletesek. Ezek és a betörő bokrok együttesen a gyep záródásához vezethetnek.
• Megfelelő mozaikos szerkezet alakíthat ki a szabad láb alóli legeltetési módszerrel. Ekkor azonban számítani lehet az állatok válogatóssága miatt nem kedvelt növényfajok (esetenkénti) túlzott elterjedésére is. Hasonlóan jó módszer a mozaikosság megőrzésére a szakaszos legeltetés. Ennek előnye, hogy gazdaságosabban hasznosítható a terület fűtermése, és jobban tervezhető az állatállomány legeltetése. A szakaszok kijelölésekor vegye figyelembe a gyephez kötődő védett növény- és állatfajok igényeit (pl. értékes növényfajok termőhelyei magérleléskor vagy védett madarak fészkelőhelyei költési időszakban), ilyenkor a ritka fajok élőhelyeit hagyja ki a legeltetésből, s az adott terület használatát halassza későbbre.
• Természetvédelmi szempontból, adott esetben kedvezőbb lehet a szabad láb alóli legeltetés, mert ebben az esetben kisebb a madárfészkek eltaposásának a veszélye, mint a szakaszolt, vagy még inkább a sávos legeltetés esetében.
• Régen használt, leromlott legelők felújítására alkalmazzon vegyes állatállományú legeltetést, több állatfajt legeltessen együtt vagy egymás után. Például a szarvasmarha taposása révén, a kecske pedig agresszív legelésével jól megnyitja az elvadult, elbokrosodott, kezeletlen gyepeket, ezáltal a juhok számára is hozzáférhetővé válik a növényzet.
• Lehetőleg ne alkalmazzon kiegészítő takarmányozást a gyepen (főleg más területről származó széna etetését), mert ez a gyep fajösszetételének megváltozását, elsősorban gyomosodását okozhatja. A kiegészítő takarmányként adott szénával tájidegen növényfajok és gyomok magvait hordhatja be a területre, illetve üríthetik az állatok a gyepen.
• Értékes növényekben gazdag legelőkön kerülje el a nedves, felázott talajon történő legeltetést, mert az a talaj szerkezetének romlását és gyomosodást okozhat. A göröngyös, meggyúrt talajfelszín miatt a nedves talajon való legeltetés megnehezíti a területen később folyó gépi munkákat, főleg a kaszálást és a szénabetakarítást.
• Az állatok gyógykezelésére próbáljon olyan féreghajtószereket alkalmazni, amelyek jól és gyorsan felszívódva kevésbé ürülnek ki, így nem károsítják a gyepek hasznos rovar és féregállományát. Ilyenek pl. az albendazol és mebendazol hatóanyagú készítmények.
• A legelő-berendezések (itató, etető, sózó, pihenő) és felhajtóutak kialakításánál, elhelyezé-sénél törekedjen arra, hogy ezek a berendezésék ne a legértékesebb gyeprészletekre kerüljenek. Mivel állandó használatban vannak, jelentős lesz körülöttük a tápanyag-feldúsulás, a taposás. Ez pedig csupasz foltok kialakulásához, illetve erőteljes gyomosodáshoz vezet. Igyekezzen a legeltetést úgy megszervezni, hogy extenzív legelőn hosszabb időn keresztül, ugyanazon a helyen ne éjszakázzanak az állatok, ezért gyakran változtassák az éjszakázó helyeket. A kis területen nagy számban éjszakázó állatok taposásukkal és trágyázásukkal erősen terhelik a gyepet, aminek eredménye a gyomosodás, értéktelenedés.
• Védett, értékes növényekben gazdag, eredeti vegetációjú extenzív gyepeken mindenkép kerülje a fogas használatát.
• Ne feledje elvégezni az általános tisztítókaszálást, közvetlenül a legeltetés befejeztével, de ősszel mindenképp
Kaszálás
• Kaszálásnál mindenképp próbálja meg figyelembe venni az élőhelyen megtalálható ritka virágos növények, védett rovarok és földön fészkelő madarak, apróvadak szaporodási ciklusait, életmódját.
• Ahol csak lehetséges, a kaszáló egy-egy szakaszán halassza virágzás és magfogás utánra a kaszálást annak érdekében, hogy a ritka növények magot érlelhessenek.
• A földön költő madarak fészkeinek károsítása elkerülése érdekében lehetőleg ne kaszáljon július közepénél előbb, illetve a fészkek körül legalább 100 x 100 méteres foltban hagyja meg lekaszálatlanul a gyepet, amit csak a költés befejeztével vágjon le.
• Még jobb, ha nagyobb kaszálatlan foltokat tud hagyni a gyepen, amelyeket csak a nyár végén vagy jövőre vág le, és ezeket a területeket 2-3 évente rotáció szerűen váltogatja. A kaszálatlan részek a szomszédos területek hasonló foltjaival, erdősávokkal, bokrosokkal vagy földutak széleivel érintkezzenek, így megfelelő zöld folyosókat, menekülő utakat tud kialakítani.
• A jelenleg általánosan elterjedt, spirálisan befelé tartó kaszálás helyett alkalmazzon olyan technológiát, amely menekülési lehetőséget hagy az állatoknak. Legjobb megoldás a belülről kifelé haladó, illetve a sávokban végzett kaszálás, mert ezzel kifelé szorítjuk az állatokat, és azok jobban el tudnak menekülni a gép elől.
• Ügyeljen a megfelelő tarlómagasság (legalább 8- 10 cm ) betartására, mert a túl alacsony vágás károsítja a növényzetet, megbontja a fajösszetételt.
• Haladjon lassabban a fűkaszával, ami a madarak és emlősök szempontjából előnyösebb, mert így ki tudnak térni a kaszálógép elől.
• Szerelje fel a kaszálást végző munkagépet vadriasztó berendezéssel, pl. láncos kerettel.
• A levágott növényi részeket lehetőleg mindig gyűjtse be a területről.
• A szárzúzózásnál is kövesse az előzőekben leírtakat.
• Ne csapolja le a nedves réteket, ugyanis ezek a legértékesebb növény- és állatfajok élőhelyei közé tartoznak, amelyek fennmaradása érdekében szükség van a hidrológiai viszonyok meg-őrzésére.
Gyepek természetkímélő kezelése – művelés

Égetés

• Égetést csak abban az esetben alkalmazzon, ha egy terület helyreállítása során már minden más lehetőséget (legeltetés, kaszálás, szárzúzózás) megpróbált, de nem segített a gyomok visszaszorításában. A kivitelezésekor ügyeljen arra, hogy soha ne égesse le egyszerre az egész területet, csak foltokban haladjon. Ezáltal biztosítani tudja az állatok menekülési lehetőségét, és az élővilág viszonylag gyors regenerálódását.
• Égetés után a lehető legrövidebb időn belül kezdje el az okszerű kezelést, mert az agresszív gyomok könnyen újra eláraszthatják a leégetett részeket.

Trágyázás, vegyszerezés

• A műtrágya, hígtrágya és gyomirtószerek alkalmazása – még egészen kis mennyiségben is – a növényzet összetételének, illetve szerkezetének megváltozását okozhatja. Ezért lehetőleg ne alkalmazzon ilyen anyagokat természeti értékekben gazdag gyepen.
• Élővizek partja közelében és azok környékén, csatornák, vízelvezető árkok mellett semmiféle tápanyagot, kemikáliát ne szórjon ki, mivel bemosódhatnak az élővizekbe.
• Az intenzíven használt gyepek természetes fajgazdagságának helyreállításához ugyancsak fontos a mesterséges tápanyagpótlás felfüggesztése.
• Tápanyag utánpótlásra csak istállótrágyát használjon, azt is csak a szükséges mennyiségben. A kiszórt istállótrágya megfelelően érett legyen, hogy gyommagvakkal ne fertőzze a területet.
• Természeti értékekben gazdag extenzív gyepeken még istállótrágyázást se alkalmazzon, mert az érzékeny növényfajokat kiszorítva megbontja a gyepek szerkezetét.
• Ne alkalmazzon meszezést az extenzív savanyú gyepeken, mert a meszezés azok természeti értékeinek pusztulásához vezethet.
• Ha a vegyszerek alkalmazása elkerülhetetlen, használja a leginkább szelektív szert és alkalmazzon olyan kijuttatási módszert, amelyik a lehető legkevesebb mértékűre csökkenti a szer hatását a többi növényre (pl. ecsetelés, injektálás, vagy pontpermetezés). Ne használjon olyan módszert, ami a vegyszert a teljes területen teríti szét (pl. légi növényvédelem).

Gyomirtás

• A gyomok teljes kiirtása helyett csak visszaszorításukra törekedjen, ugyanis a gyomok természetes alkotórészei a füves területeknek, természetes mértékű és szabályozott jelenlétükkel gazdagítják a gyepet. Hozzájárulnak a biológiai sokféleséghez, táplálékként szolgálnak még a háziállatoknak is, ritka rovarfajok kötődnek hozzájuk.
• Vegyszerezés helyett legjobban a szakszerű legeltetés és kaszálás segít megelőzni a gyomok elszaporodását. Amennyiben elkerülhetetlen a vegyszerezés, csak ajánlott szereket és csak egyedi kijuttatással alkalmazzon, főleg az invazív, tájidegen növényfajok ellen, pl.: injektálás a bálványfa ellen.
• A gyomok terjedése ellen elsősorban tisztogató kaszálással, szárzúzózással illetve kézi aszatolással védekezzen.
• Erősen gyomos területeken – főleg tájidegen fajok esetén, pl. aranyvessző, selyemkóró – a kaszálást vagy szárzúzózást időzítse közvetlenül a gyomok virágzása, magfogása elé, mert ekkor a legérzékenyebbek (pl. aranyveszőnél július második fele). Az évente elvégzett második vagy harmadik kaszálás is hozzájárulhat a visszaszorításukhoz.
• Akadályozza meg a természeti értékekben gazdag gyepterületek bebokrosodását a bokrok téli időszakban történő kivágásával.

Fasorok és sövénysávok telepítése

• A gyepeken történő fasor- és cserjesáv létesítéseknél mindenképp a tájban hagyományos előforduló, őshonos fajokat telepítsen, lehetőleg változatos fajösszetételben és térállásban. Ezek mellett külön figyelmet kell szentelni a fáslegelők idősebb fáinak védelmére:
• Lehetőleg minél tovább őrizze meg és ne vágja ki a fáslegelők idős fáit, hagyja lábon megöregedni, elszáradni azokat, illetve kiszáradásuk után pótolja azokat.
• A fáslegelőre telepített fiatal facsemetét kezdetben erős kerítéssel kell védeni a legelő állatoktól, vagy ha a terület nagysága engedi, akkor a fiatal fákkal telepített részt azok megerősödéséig csak kaszálással hasznosítsa.

Gyepek helyreállítása

• Sok esetben érdemes lehet megpróbálkozni a túllegeltetett, felhagyott, erdősítéssel érintett, vagy éppen intenzíven hasznosított gyepek természeti értékeinek, illetve állapotának helyreállításával. A gyepek helyreállítását lassan, fokozatosan végezzük, hagyjunk időt a fajoknak az alkalmazkodáshoz, a betelepüléshez.
• Az ilyen elhanyagolt területek esetében sokszor szükséges lehet fogas, láncos borona, szárzúzó vagy – végső megoldásként – égetés alkalmazása a terület legeltetésre alkalmassá tételéhez. Figyelni kell azonban arra, hogy ezáltal nehogy az élővilág további károsodását okozzuk.
• Lehetőség szerint a területet csak legeltetve, kaszálva vagy szárzúzó alkalmazásával tegyük rendbe.
• Kaszálás és szárzúzózás után a lehető leghamarabb kezdjük el a legeltetést vagy folytassuk a kaszálást az újbóli gyomosodás megelőzése érdekében.
• A felújítani kívánt területen a legeltetetéshez célszerű igénytelenebb, őshonos állatfajtákat felhasználni, ugyanis ezek jobban bírják a rosszabb tartási körülményeket is, pl.: az első időszak gyengébb takarmányozási feltételeit.
• A túllegeltetett gyepeket legalább egy évig pihentetni kell, majd enyhébb legeltetéssel, vagy szezonvégi kaszálással lehet ismét hasznosításba vonni.
• Ahol a növények sokfélesége nagymértékben csökkent, ott szóba jöhet a gyep megfelelő növényfajokkal történő kiegészítése is. Csak a tájnak, még inkább az adott gyepterületnek megfelelő, honos növényfajok vetőmagjait használjuk, kerüljük a tájidegen, főként külföldi fűfajok telepítését. Fajgazdag rétek, illetve legelők esetében azonban nem szabad felülvetéssel megpróbálkozni, mert az esetleg tartósan megbonthatja a meglévő fajösszetételt. Felülvetést, felújítást mindig az illetékes természetvédelmi hatóság egyetértésével és szakmai segítségével végezzünk.

Új gyepek kialakítása

• A füves élőhelyek nagymértékű megfogyatkozása, új élőhelyek kialakítása vagy pótlása céljából érdemes természetvédelmi célokat szolgáló új gyepeket telepíteni.
• Hacsak lehetséges, akkor az ilyen gyep valamilyen már meglévő gyepterülethez csatlakozzon, mert ebben az esetben nagyobb faji változatosság kialakulására lehet számítani.
• Gyeptelepítés esetén is tartsuk szem előtt az extenzív termelés létjogosultságát (őshonos fajokat és hazai előállítású vetőmaggal telepítsünk).
• A természetvédelmi célú gyepek kialakítása előtt – szükség esetén – kalászos növények tápanyagpótlás nélküli vetésével és betakarításával csökkenthetjük a talaj tápanyagtartalmát. Ha erre a talaj alacsony tápanyagtőkéje miatt nincs szükség, akkor a parlagterület természetes gyepesedését is megengedhetjük.
• Amennyiben a természetes regeneráció eredményeként létrejövő gyep fajösszetétele szegényes lenne, akkor a termőhelynek megfelelő természetes növényfajok magjának rávetésével lehet növelni a faji sokféleséget.
• Mind a gyep megtelepedése, mind végső összetételének kialakítása szempontjából fontosak az első évben végzett kezelési munkák. Ennek érdekében kaszálással, kezdetben szárzúzással korlátozni kell az egynyári és az évelő gyomfajok konkurenciáját.
• A második és az azt követő években a kezelés attól függ, hogy milyen gyepet akarunk kialakítani. Kezelhetjük legeltetéssel, kaszálással vagy ezek kombinációjával az előző részben leírtak figyelembe vételével.