A 2011. év munkálatai
2011-ben mintegy 56 hektár beerdősödött gyepterületen távolítottuk el a nem kívánatos cserje- és fafajokat, valamint közel 400 hektáron rekonstrukciós kaszálással és szárzúzással kezdtük meg a területek eredeti állapotának visszaállítását. A beavatkozás eredményei a lápréteken már az első évben kedvezőek, a védett sárgaliliom állománynagysága a fák eltávolításának hatására jelentősen növekedett. A projekt segítségével 14 hektár értékes, magántulajdonú gyepterületet sikerült az igazgatóságnak megvásárolnia.
1,7 hektáron távolítottuk el az agresszív és idegenhonos fehér akácot az államhatár mentén és Nádasd térségében gyűrűzéses szálalás és vegyszeres injektálás technológiák alkalmazásával.
A természetes állóvizekben szegény Őrségben a vízben szaporodó kétéltűek számára hálózatszerű elhelyezésben 50 db kétéltű szaporodó-helyet létesítettünk az Igazgatóság kezelésében lévő erdők területén.
Az Őrségre jellemző, gyepek, erdők, szántók és gyümölcsösök apró mozaikjaiból álló különleges tájszerkezet rekonstruálása céljából Őriszentpéteren, Szalafőn és Kondorfán 27 db kisméretű facsoportot telepítettünk, melyeket kerítéssel óv Igazgatóságunk a lehetséges vadkártól. Az élőhely-foltokban az őrségi tájra jellemző fa és cserjefajok kerültek ültetésre. A facsoportokhoz csatlakozóan 10 db kör és ovális alakú vízállást is kialakítottunk.
Nádasd határában a Németfalusi réteken vízelvezető csatornák eltömítése révén visszaállításra került az égerláp és a nedves rét eredeti vízellátása.
A projektnek köszönhetően nemcsak az Őrségi Nemzeti Park törzsterülete, hanem a Kőszegi és a Ság-hegyi Tájvédelmi Körzet természeti értékei is gyarapodnak. 2011-ben a beruházások jelentős része megvalósult, a 2013. évi projektzárásig a gyepterületek kezelése, valamint ápolási, gondozási feladatok elvégzése történik.



Megkezdődött a kedvezőtlen szukcessziós folyamatok visszaszorítása az igazgatóság gyepterületein
A projekt támogatási szerződésének aláírását követően az igazgatóság sikeres közbeszerzési eljárást folyatott le a gyepterületek rekonstrukcióját és a fehér akác eltávolítását végző vállalkozó kiválasztására. Az eljárás nyertese a Fitotron System Kft lett, aki a vállalkozói szerződés megkötését követően elkezdte a munkát. 2011. március 31-re az Őrségi Nemzeti Park törzsterületén, a Kőszegi és a Sághegyi Tájvédelmi Körzetben is elvégezte a cserjésedő, fásodó gyepterületekről a fás szárú növényzet eltávolítását. A munka során a terepadottságok és a természeti értékek figyelembevételével, az igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálatának felügyelete és szakirányítása mellett, helyenként gépi, máshol kézi erővel történt meg a fásszárú növényzet kivágása. A következő, részben már szintén elvégzett feladat a faanyag kiszállítása és aprítékolása. Az így megtisztított területeket a vállalkozó 3 éven át a gyepek jellemző növényfajainak visszatelepülése, megerősödése érdekében kaszálni fogja.
Képek a munkálatokról:
Megjelent cikkek:
http://www.greenfo.hu/sajtoszoba/sajtotajekoztatok_item.php?hir=3271
http://www.greenfo.hu/hirek/hirek_item.php?hir=26799
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=397785
http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/51689_ujra_eredeti_pompajaban_ragyoghat_az_orseg
http://vasnepe.hu/gazdasag/20110225_mozaikos_taj___nedves_ret