A kőszegi tőzegmohás láp első szakirodalmi említése Zólyomi Bálint akadémikus tollából (1939-ből) származik. 1937-ben készült vegetációtérképe kiváló összehasonlítási alapul szolgál a láp Markovics-Bartha-féle (1989-1992) és Szövényi Péter (1997) által készült ökológiai állapot összevetéséhez, változásainak kiértékeléséhez. A láp kialakulását segítették a természeti adottságok, így a vízvisszaduzzasztással jellemezhető pseudoglejes barna erdőtalaj, a humid klíma, de nagy valószínűséggel létrejöttéhez hozzájárult maga az ember is. A vízszabályozás nyomai (árokrendszer, földgát-maradvány) ez utóbbiról árulkodnak.
A történeti visszatekintés során ide idézzük Szövényi Péter 1997-ben készült dolgozatának, az érthetőség, beilleszthetőség kedvéért kissé megrövidített, átdolgozott sorait.
Szövényi szerint az 1825-1840 közötti időből származó erdészeti térképek jól mutatják, hogy az ólmodi út első északnak vezető leágazásától (közvetlen az államhatárhoz vezet) keletre fekvő területet tölgyesek borították, legtöbbje akkor 34-52 éves volt. A déli területek egy részét szántóföldként használták. Az Alsó-erdőt nyugat-keleti irányban egy kis patak szelte át, amely kiszélesedve az ún. Csapringer-tavat alkotta. A tó helyzete (amennyire a térkép alapján megítélhető) majdnem egybeesik a mai Alsó-erdei tőzegmohás láppal, más ilyen kiterjedésű medence a környéken nem található. Felvetődik a kérdés, miért ne jöhetett volna létre az előbb említett láp a mára már eltűnt egykori Csapringer-tó teknőjében?! Ennek az elképzelésnek ellentmondani látszik KOVÁCS (1962) állítása, aki szerint a láp egykori erdő altalajon keletkezett. Sajnos 1840-től 1920-ig semmiféle forrás nem áll rendelkezésre, így a Csapringer-tó és a láp valóságos kapcsolata nem tisztázható. Valószínűsíthető, hogy a láp a tó feltöltődésével keletkezett, ami ma sem ritka az erdő közepén lévő pangóvizes medencék esetében.
Az Alsó-erdő területét az említett erdészeti térképek idejében és tanúsága szerint tölgyes borította, tőle a határig gondozott legelő terült el. Ebben az időben tehát a láp még nagy eséllyel nem létezett.
Az 1920-ból fennmaradt térkép igen fontos és érdekes is egyben, hiszen annak ellenére ábrázolták rajta a tőzegmohás lápot, hogy az még tudományosan és nyilvánosan ismert lett volna. Így vetődik fel az a ma már nehezen megválaszolható kérdés is, hogy Kőszeg akkor még élő nagy kutatói (PIERS VILMOS, WAISBECKER ANTAL, FREH ALFONZ) vajon ismerték-e ezt a lápszemet. Ekkortájt egy német tudós is igen sok időt töltött Kőszegen. ANTON LATZELnek hívták (BARTHA, 1994, Szövényi 1997) és mellesleg PIERS VILMOS barátja volt, akinek halála után mohaherbáriumát revideálta. LATZEL PIERShez intézett levelében a felfedezés nagy szenzációját követően kétkedve teszi fel a kérdést: "Új lenne ez a láp?" (ZÓLYOMI, 1939). Ez azt is jelentheti, hogy LATZEL ismerte a lápot, míg a többi helyi kutató nem. Mindebből végül is kiderül, hogy a láp keletkezése ennél legalább 20-30 évvel korábbra tehető.
1931 előtt valamikor a lápot le akarták csapolni (BARTHA - MARKOVICS, 1994), ezért vízelvezető csatornát ástak. Szerencsére a láp teljes lecsapolása nem sikerült, mert a sok avar, üledék az árkot eltömítette.
1931-ben KASCSÁK (SZEGI) ÖDÖN révén vált ismertté az alsó-erdei láp (ZÓLYOMI, 1939). 1931-ben VISNYA ALADÁR és KASCSÁK (SZEGI) ÖDÖN gyűjtötte itt az első tőzegmohákat, amelyeket ANTON LATZEL határozott meg. 1931-től 1938-ig igen sok kutató látogatta meg a lápot (ZÓLYOMI BÁLINT, BOROS ÁDÁM, stb.), amit BARTHA és MARKOVICS (1994) cikke részletez. Többek között PALIK PIROSKA megfigyelései érdemelnek figyelmet, aki 1934-1936 között kutatta a láp algáit (PALIK, 1938). Tőle tudhatjuk meg, hogy a láp vízszintingadozása akkoriban a maihoz hasonló volt. Tavasszal és nyár elején (májusban és júniusban) az egész láp víz alatt állt. A nyár végére azonban (június, augusztus, szeptember) egy csepp víz sem volt a lápban, a terület teljesen száraz volt. Telenként (mint 1935 dec. 27-én is) a tőzegmohapárnák újra vízzel fedettek voltak. Ezt az időszakot követően az alsó-erdei láp a tudomány számára feledésbe merül.
Az 1951-1958 közötti időszakból rendelkezésre álló légifotókon a láp jól látható. Sem területén, sem környékén jelentős változások nem észlelhetők.
Az 1970-1971-es légifotón már jól látható, hogy az Alsó-erdei láp körüli területet szinte teljesen tarra vágták, az északi lucos és a keleti oldalon húzódó erdeifenyő állomány kivételével. A lápot ekkor folytonos erdőkoszorú nem szegélyezte és így a medence is valószínűleg kissé szárazabbá vált. A fűzláp már mai méreteihez hasonló volt. A láptól az Ólmodi út északi leágazása és a határ találkozása felé eső területen azonban kis töredék, egy tarvágástól megkímélt erdőrészlet állt. A többi oldalról a területet szintén tarra vágott, csupasz felület határolta.
Az 1981-ben készült légifotó mutatja, hogy a tarvágás következtében az erdeifenyő a savanyú agyagos talajt azonnal meghódította. Az Ólmodi út első északi leágazása és a tőle keletre eső első párhuzamos nyiladék közti terület majdnem egyharmadát erdeifenyő állományok borították. Így volt ez az Alsó-erdei láp környékével is, ahol az északi lucos területe megnőtt, és a kezdetben keleti erdeifenyves már az északi oldalon is végighúzódott. A nyugati-északnyugati oldalon felújuló állomány tölgy maradt. Érdekes még, hogy a láp déli oldalát szinte teljesen kopár agyagos kavics övezte, egészen felhúzódva 15-20 méter széles sávban a keleti oldalra..
1990-ből származik a legfrissebb légifotó, amely a területről létezik. Ezen az Alsó-erdei láp már mai állapotában látható.
A lényeget összegezve a tények a következők: Az Alsó-erdei láp biztosan mintegy 75, de akár 80-90 éves is lehet (az 1931-es állapot eléréséhez szükséges időt is figyelembe véve).
 

A tervezési terület részletes botanikai feltárása az 1990-es években megtörtént (Markovics-Bartha, 1992, Szövényi Péter, 1997), mely alapján a tőzegmohás lápon és a környezetében a kutatók a következő társulásokat találták meg, ill. írták le.

Caricetum elatae sphagnetosum platyphylli
A láp legnagyobb kiterjedésű társulása. Uralkodó benne a Carex elata, s a zsombékok és semlyékek mozaikjában összefüggő tőzegmohapárnák alakultak ki (Sphagnum fimbriatum, Sph. palustre, Sph. angustifolium, Sph. recurvum var. mucronatum az északi szegélyen a Sph. squarrosum és néhol szálanként a semlyékekben a Sph. platyphyllum). Az állomány északnyugati szélén a mohapárna kissé felszakadozik, ritkásabb, a zsombéksásos és az erdő találkozásánál nagyobb párnákat alkot az Aulacomnium palustre. Mind az északi és északnyugati szegélyen a Frangula alnus és a Betula pendula hatol az erdőszélről a társulásba, jelezve az erősödő beerdősülést. Ezeken a területeken jelenik meg nagyobb mennyiségben az Agrostis canina, amely szálanként azonban szinte mindenhol fellelhető. Az állomány keleti felén már megjelenik szálanként sárga virágával a Lysimachia vulgaris és a Juncus effusus is. Nyáron a peremrészeken pár szál Lythrum salicaria, majd szeptemberben a semlyékekben egy-két Senecio erucifolius is fellelhető
A zsombéksásost tavasszal összefüggő víz borítja, amely a mohák nagy részét be is fedi. Az állomány nyáron ugyan kissé szárazabb, de a tőzegmohák áldásos vízemelő képességének köszönhetően nem lesz porszáraz.

Caricetum elatae eriophoretosum angustifolii
A láp déli részén helyezkedik el ez a társulás. A Carex elata között szálanként virít fehér gyapjas lepelsertéivel az Eriophorum angustifolium. Ezeken kívül néhol a Juncus effusus, a Lysimachia vulgaris, gyakrabban az Agrostis canina és a Lythrum salicaria is megjelenik. A zsombékokon és a semlyékekben itt is megtalálhatók a tőzegmohák, de csekélyebb mennyiségben, mint a gyapjúsás-mentes állományokban.