Európa egyik legkülönlegesebb arborétumát Ambrózy-Migazzi István alapította az első világháborút követően. Az ismert botanikus szakember, figyelembe véve a terület adottságait, érintetlenül hagyva az azonális bükkös állományokat, elsősorban havasszépékkel, az Ericaceae család növényeivel telepítette alá a ligetes nyíres-borókás-csarabos fenyért, s tömegével ültettette a messzi tájakról és a Kárpátokból, Alpokból gyűjtetett hagymás, rizómás növényeket is. Az 1950-es évek végétől erdőövek szerinti nagyszabású telepítések folytak, melyek erdészeti kísérleti célokra, ökológiai oktatás-nevelésre, de tájképi hatásfokozásra is kiválóan megfelelnek. Bár egykori természetes, napjainkra rendkívül ritkának számító növénytársulásaiban sajnos már nem gyönyörködhetünk, Vas megye, az ország és Közép-Európa leglátványosabb Rhododendron gyűjteménye kárpótol talán a veszteségekért.

A Jeli Arborétum tulajdonforma szerinti területei

A Jeli Arborétum nemcsak hazánk, de Európa egyik legkülönlegesebb arborétuma. Alapítója, gróf Ambrózy-Migazzi István, aki korábban a Nyitra melletti Malonyán létesített arborétumot, 1922-ben kezdte el a Jelihálás nevű birkalegelőn és csarabos-nyíres fenyéren növénykülönlegességeinek telepítését. Tíz év alatt már 5 hektár gondozott kerttel büszkélkedhetett. Hagymás és rizómás növények tízezreit, fenyők és lombos fák, illetve Rhododendronok több tucat faját és változatát ültették el itt, felismerve a meghonosításra szánt növények igényei és a helyi szélsőségesen savanyú talajadottságok, mikroklíma közötti összefüggéseket. A töretlen gyarapodás a gróf 1933-ban bekövetkezett haláláig tartott.

A II. világháború után a park állami (erdészeti) kezelésbe került, újra fejlődésnek indult. A fejlesztés egyik állomásaként 1953-ban védetté nyilvánították az ún. parki részt és a Hét-forrás szurdok környékét. Az 1958-ban készített növénykataszter szerint azonban az alapító által telepített fajok közül csak 15 fenyő, 19 lombhullató fa- és cserjefajt találtak a területen. A többi a háború és a természet áldozata lett. A nyíres fenyért is lassan megemésztő szukcessziós folyamatok előrehaladta. A természet kezdte lassan visszahódítani jogos örökét. Az erdőgazdaság kebelében megindult nagyszabású rekonstrukciós és fejlesztési munkák révén 1959-re már 70 ha-ra bővült az arborétum. Tájövezeteknek nevezett exóta-telepítéseket végeztek, ahol az egyes éghajlati övek jellegzetes fás növénytársulásainak fajait ültették el eredeti élőhelyüknek megfelelő előfordulásuk szerint.

Megőrizték ugyanakkor a Hét-forrás szurdok, Ambrózy által is szívesen látogatott bükkjeit, a tőzegmohás láp maradványait. A kerthez kiszolgáló, rekreációs területeket, autóparkolókat is csatoltak, melyekkel együtt napjainkra már 107 ha-ra nőtt a látogatható terület nagysága.
A bejárattól kezdődő parki részben, az Ambrózy-szobor környékén találjuk a kert legidősebb területeit, az eredeti, majd később kibővített Rhododendron gyűjteményt. Itt díszlik többek között az illatos sárga havasszépe (Rhododendron flavum), a japán és virágos babérhanga (Pieris japonica és Pieris floribunda), valamint számos babérmeggy (Laurocerasus officinalis) mellett a kert alapítójáról elnevezett Migazzi-tölgy (Quercus pubescens ’Migazziana’). Ez az alacsony fácska az erdőállomány védelme alatt télen is megtartja zöld lombját. A parki részen láthatjuk a fenyőféléket és a nyír fajok és változatok bemutatóhelyeit is. A fenyők közül többek között érdemes megtekinteni az Atlasz-cédrusokat (Cedrus atlantica), a kínai szúrósfenyőt (Cunninghamia lanceolata), vagy a japánciprust (Cryptomeria japonica).

Nyírláp